Riot Music: Tartalomgyártó-barát irányelvek

A Riot Music elkötelezetten támogatja a streamereket és tartalomgyártókat. Összegyűjtöttünk néhány irányelvet, és megválaszoltunk pár gyakori kérdést azok számára, akik gyakran használják zenéinket tartalmaikhoz.

Üdv mindenkinek!

Ahogy azt néhány héttel korábban már olvashattátok, megígértük, hogy nagyobb támogatást biztosítunk a közvetítők és tartalomgyártók számára a Riot Games zenéinek a felhasználását illetően. Továbbra is követtük az ezzel kapcsolatos nehézségekről folytatott beszélgetéseiteket, és azt reméljük, hogy a későbbiekben több lehetőséget tudunk biztosítani számotokra a tartalmaitokban való zenehasználatra vonatkozóan.

Nagyon örülünk neki, hogy ilyen sok közvetítő és tartalomgyártó élt a néhány hete megosztott tartalomgyártó-barát lejátszási listánk lehetőségével, és – mint már említettük – továbbra is próbáljuk a közösségeitek számára gyártott tartalmaitokhoz elérhető zenei lehetőségeket bővíteni.

Ez egy hosszabb cikk lesz, amelyet szeretnénk rendszeresen frissíteni, illetve amelytől azt reméljük, hogy némi kontextuson, irányelveken és példákon keresztül segít megérteni a Riot működését a zene világában.

Kontextus – A Riot és a zenével folytatott munka

A zeneipar folyamatosan változik, és még számunkra is eléggé összetett. Léteznek jogvédő törvények, jogkezelő szervezetek és számos jól berendezkedett üzleti társaság a zeneiparban. Az ilyen területen folytatott munka során szeretnénk közreműködőek lenni azokkal a partnereinkkel, akikkel együtt dolgozunk, hogy továbbra is új és izgalmas zenéket készíthessünk a játékosainknak és a rajongóinknak. Partnereink között vannak zenésztársak, szövegírók, producerek, zenei kiadók és még sokan mások.

Ugyan itt most nem lenne érdemes elmagyaráznunk a zenekészítés részleteit és üzleti hátterét, azért az nem árthat, ha van egy kis rálátásotok arra, hogy miért vannak bizonyos zenék (amelyekben a Riot is közreműködött) tiltólistán a közvetítői és tartalomgyártói használatukra vonatkozóan.

Amikor például hősök zenei témáját készítjük, az szinte teljes egészében házon belül, a Riotnál készül, esetleg a Riot közvetlen partnereinek bevonásával. Ezért a Riot rendelkezik a szerzőt és a felvétel készítőjét illető összes zenei joggal. Ebben az esetben fel tudjuk ajánlani ezeket a zenéket a közvetítők és tartalomgyártók számára, hogy felhasználják azokat közvetítéseikben, videóikban stb.

Azonban a dolgok bonyolódnak, ha más előadók (vagy dalszövegírók és kiadók) is csatlakoznak a munkához. Van egy köztes út is, amikor bizonyos számokon vagy albumokon közreműködtünk más előadókkal, azonban a számok többsége a Riot által birtokolt szerzemények remixe, így ezek többségét fel tudjuk ajánlani a közvetítők és tartalomgyártók számára szabad felhasználásra.

Igazán bonyolult helyzet akkor áll elő, amikor egy szerzemény nem a Riot tulajdona, vagy pedig szoros közreműködés volt a Riot és más előadók között a dalok létrehozása során. Ez általában a nagyobb szabású számainkra érvényes, például a mostanában legismertebb dalokra, a K/DA-ra és a True Damage-re. A bonyolult zenei megállapodások és a többszörös tulajdonjogok miatt nem áll módunkban lehetővé tenni ezek használatát a közvetítők és a tartalomgyártók számára.

Irányelvek

Ezen bonyodalmak miatt összeállítottunk egy listát azokból a számokból, amelyeket a Riot szerint nyugodtan használhatnak a közvetítők és a tartalomgyártók, valamint megpróbáltunk összeállítani egy könnyen érthető, általános szabályzatot. Megtaláljátok a tartalomgyártó-barát lejátszási listánkat a Spotifyon, ha szeretnétek meghallgatni őket, és a Soundcloudon, ahol engedélyeztük a számok letöltését is.

Mindenekelőtt a zenék használatának mindenben meg kell felelnie a Riot jogi előírásainak. Ezeket a feltételeket itt találod.

A tartalomgyártó-barát lejátszási listán megtalálható zeneszámok közvetítői és tartalomgyártói célokat szolgálnak. Licenc nélkül a Riot semmilyen célból sem engedélyezi azok használatát vállalatok vagy más szervezetek számára.

Ami a platformokat illeti, szinte bármelyik online felületen használhatók a zenék, például Twitchen, YouTube-on stb. A Twitch és a YouTube esetében szót kell ejtenünk a bevételszerzésről. Általánosságban a tartalomgyártó-barát lejátszási lista zeneszámait felhasználó tartalmat csak akkor lehet bevételszerzésre használni, ha az megfelel a Riot jogi előírásainak (a fenti irányelveknek), valamint amíg a tartalom nem kereskedelmi célból hasznosítja a felajánlott zenét. (Az egyértelműsítés kedvéért a kereskedelmi felhasználásra megemlítünk egy-két példát a következő szakaszban.)

Szerzői hivatkozások

Zenéink felhasználásakor arra kérünk benneteket, tüntessétek fel az alábbi információkat:

Zene címe: [ ]

Előadó: [ ]

A felhasználása a Riot Games engedélyével történt [hivatkozás az irányelvekre]

GYIK, definíciók és példák

  • Mit jelent egy zene kereskedelmi felhasználása?
    • A zene értékesítése, bevételszerzésre való használata vagy egyéb módon való újraterjesztése.
    • Az olyan tartalmakban való használata, amelyek célja egy termék vagy szolgáltatás hirdetése vagy értékesítése.
    • A kereskedelmi használatra vonatkozó részleteket megtalálod a Riot jogi előírásai között.
  • Mit jelent az újraterjesztés?
    • Egy zeneszám megosztásakor kell, hogy legyen benne hozzáadott érték.
    • A remixek és a feldolgozások általában elfogadottak, de ha egy hivatalosan elérhető zeneszámot csak úgy önmagában megosztasz, az valószínűleg a zene eltávolításával fog járni.
  • Én itt szoktam közvetíteni: . Használhatom a Riot zenéit az intróhoz/outróhoz vagy háttérzenének a közvetítésem alatt?
    • Igen, némi kikötéssel. A tartalomgyártó-barát lista bármely számát használhatod anélkül, hogy a bevételszerzés megvonásától vagy (jogi) DMCA-követeléstől kellene tartanod (a fenti irányelveknek megfelelően). Az ezen a listán nem szereplő számok használata esetén a Riot nem tudja garantálni, hogy a közvetítéseidre vagy visszanézhető videóidra nem vonatkoznak majd szankciók.
  • Nem élőben közvetített videósorozatot készítek, amelyet ide töltök fel: . Használhatom a Riot zenéit az intróhoz/outróhoz vagy háttérzenének a sorozatomban?
    • Igen, az előbb említett kikötéssel. De az is fontos, hogy a videód ne használja fel kereskedelmi célokra a zenét.
  • Nem találom a kedvenc dalomat a listában. Ez azt jelenti, hogy nem használhatom?
    • Alapvetően igen. Ha egy számot nem találsz a tartalomgyártó-barát listában, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy engedélyt kell kérned a Riottól és/vagy a jogtulajdonostól a felhasználáshoz.
    • Ahogy azt feljebb már említettük, a külsős stúdiókkal és kiadókkal közösen készített zenékhez néha összetett szerződések és üzleti modellek társulnak.
  • Számíthatok arra, hogy a jövőben bekerülnek a listába ezek a számok?
    • Vannak terveink olyan új projektekre, amelyeknél figyelembe tudjuk venni a közvetítők és a tartalomgyártók igényeit is, így ezek a problémák nem merülnek majd fel, de egyelőre ezzel a dallistával tudunk szolgálni, amelyet a fenti irányelveknek megfelelően lehet használni.
  • Hogyan tudom használatba venni ezeket a dalokat?
    • Keress rá a Creator-Safe lejátszási listára Spotifyon vagy Soundcloudon.
    • Ha felhasználod a zenéinket a videóidban vagy hasonló tartalmakban, a fenti sablonnak megfelelően tüntesd fel a szerzői információkat is.
    • Pofonegyszerű: hallgasd a zenéket Spotifyról, vagy töltsd le őket Soundcloudról, és gond nélkül felhasználhatod, ha a tartalomgyártó-barát lejátszási listáról vannak.

Tartalomgyártó-barát (Creator-Safe) számok listája

Az alábbiakban azokat a zeneszámokat találod, amelyeket az irányelvek betartása mellett szabadon felhasználhatsz. A számok közvetlenül letölthetők a SoundCloudról

Spotify Creator-Safe lejátszási lista

SoundCloud Creator-Safe lejátszási lista