Fejlesztői napló
ÍGY KÉSZÜLT: Sylas

Egy árnyaltabb Demacia.

Fejlesztői naplóSzerzőSMALL BABY PANDA
  • Kimásolva a vágólapra

Dregbourne-i Sylas, mindenki kedvenc végsőképesség-orzó csatározója szeszélyes egy zendülő – ami érthető is, a majd élethossznyi raboskodás után. Lázadó, haragvó, kegyetlenül szívós és kissé pimasz. De nem így kezdte.

Amikor Snuny „Kindlejack” Pinatdat koncepciógrafikusként a hőstervező csapathoz került, egy felső ösvényes máguson kezdett dolgozni – ez egy olyan alaptípus, amelyikből nem sok hős van a játékban, és van esélye sok játékost bevonzani a legelátkozottabb ösvényre.

„Az eredeti koncepció egy fiatal női hős volt, aki cuki, pezsgő és szórakoztató – meséli Snuny.

– És aztán megszületett Sylas.”

Enyém a varázserőd

Miközben Krinklejank a cuki, pezsgő és szórakoztató hős koncepcióját járta körbe, Blake „Squad5” Smith vezető játéktervező elkezdett dolgozni a mechanikán. Egy olyan képességgel kezdte, amit már évek óta meg szeretett volna valósítani: a varázslatlopással.

Volt ezzel azonban egy kisebb óriási probléma: a League kódjában a varázslatlopó képességek lehetőségének még csak nyoma sem volt.

„Nem gondoltam volna, hogy ez technikailag lehetséges, mert megkérdeztem néhány szoftverest, mire ők: »Nem, ne csináld! Őrült vagy!«” – emlékszik vissza Squad5. De miután aztán más szoftveresekkel sikerült egyeztetnie valami kódot, végül belefogott a varázslatlopás kidolgozásába.

„Volt már egy szuper és baromira vázlatos változatom a varázslatból, amely Sylas R képessége lett, de még csak elég hevenyészetten volt összerakva. De már szinte rögtön az első belső játékteszt után tudtuk, hogy ez egy lenyűgöző képesség lesz.”

01_Meme.jpg

Mém Sylas végső képességének bemutatására

De bármennyire is jó volt játszani vele, a végső képesség konkrét megvalósítása azért egy fejlesztési rémálommal ért fel. Ahhoz, hogy a varázslatlopás működhessen a játékban, a fejlesztőknek minden egyes meglévő képességet jelentősen át kellett dolgozniuk.

A részleteket persze nyilván csak egy eszes mérnök képes átlátni, de a lényeg, hogy azelőtt a hősök varázslatai nem úgy voltak összerakva, hogy egy másik hős hozzájuk férhessen. Lényegében mindegyik varázslat az adott hős elválaszthatatlan része volt.

Sylas előtt a képesség, mint különálló koncepció, azaz hogy egy varázslat hogyan megy végbe az elejétől a végéig, nem létezett a LoL háttérrendszerében. A legtöbb varázslat az egyes hősök szkriptjeibe volt beépítve, így a játékmotor nem kezelte ezeket önálló egységként. A passzív varázslatok sem léteztek önállóan. Szóval ahhoz, hogy az aktív és a kísérő passzív képességeket Sylas át tudja venni, a fejlesztőknek fel kellett építenie és mindegyik hőshöz kidolgoznia ezeket a rendszereket.

„A játékmotornak lényegében be kell pakolnia az egyes képességeket egy kapszulába, és azt mondania, hogy »ebben itt van minden, amire szükséged van, és csakis az, és pontosan tudom, hogy mennyi ideig van rá szükséged«” – magyarázza Chris „Griftrix” Laubach játékfejlesztő.

Ez elég komoly fejlesztést igényelt. Lényegében minden egyes képességet refaktorálni kellett a játékban, ami már önmagában is hatalmas feladat, amit aztán még tovább bonyolítottak az alakváltók, mint Nidalee vagy Jayce, plusz az is, hogy egyes varázslatok sebzéssel operálnak, míg Sylas varászerővel.

A Sylas jelentette fejlesztési kihívás hosszú távon emelte a kód minőségét, és kikövezte az utat Viego és a Végső varázskönyv számára.

„Valahányszor összefutok valamelyik fejlesztővel, aki dolgozott Sylas végső képességén, a mai napig bocsánatot kérek, és megköszönöm a segítséget” – nevet Squad5.

De a befektetett fejlesztési munka végül nagyon is megtérült. Amellett, hogy ez lett Sylas jellegzetes varázslata, és hogy kiterjesztette a LoL-képességek lehetőségeit, Sylas végső képessége segített a dizájncsapatnak a hős kinézetének és személyiségének kialakításában is.

Demacia sötét titka

Ezen a ponton még az elszánt felső ösvényes mágus volt az irány, amerre a csapat tartott, és az eredeti elképzelés az volt, hogy a varázslatlopási képességet jóra használja majd. De hamar ráeszméltek, hogy a varázslatok ellopása nem igazán hősies – sem Sylas, sem az ellenfelei szempontjából.

02_SylasUlt.gif

„Amikor elkezdtük a játékban tesztelni, a legelső visszajelzés az volt, hogy ez azért elég aljas dolog” – meséli Squad5. „Volt benne egy ilyen önelégült fricska: »Örömmel kinyírlak a saját képességeddel, mert miért ne?«”

Szóval a csapat visszatért a tervezőasztalhoz, hogy sötétebbre vegyék a figurát.

03_EarlyConceptArt.jpg

Végül egy fogoly koncepciója kezdett körvonalazódni. Még évekkel korábban Anthony „Ant in Oz” Reynolds Lenne bedobta azt az ötletet, hogy Demaciában a mágusokat titkos börtönökben tartják fogva. Ez az ötlet most újból előkerült Sylas kedvéért.

Eljátszottak különféle ötletekkel, mint a trükkös varázslónő vagy az elvakult mágusvadász. Egy pimasz Houdini-szerű karakterrel is eljutottak egy darabig, aki bármilyen varázslatot képes volt elsajátítani és bármilyen börtönből kiszabadulni, de aztán kezdett kissé erőltetetté válni a dolog.

Ekkor John „JohnODyin” O’Bryan és Rayla „Jellbug” Heide történetírók azt mondták, hogy maradjon a fogoly, de a szabadulóművészet nélkül – egy hatalmas varázsló, aki tizenöt évig raboskodott Demaciában.

„A kiindulópontunk a petricit volt, és az, hogy Demacia valójában milyen ország” – idézi fel Kanklejazz. „Mi lenne, ha Sylas puszta léte egy titok, amelyet Demacia megpróbált mélyre elásni?”

04_Demacia.jpg

A petricit egy fehér, kőre hasonlító anyag, amelyet megkövesedett ősi fákból nyernek ki. Demacia a petricitet alkalmazva védi épületeit a mágiával szemben. A legtöbb demaciai úgy hiszi, hogy egyszerűen elnyomja a mágiát, pedig valójában elnyeli és tárolja azt.

Demacia a fény és rend városaként és egyben a közkedvelt hősök, Garen, Jarvan és Lux otthonaként ismert. De az arra tett kísérlet, hogy minden mágiát kiűzzenek a falai közül, egy lázadás magvait hintette el a petricit felszíne alatt. A lázadás kirobbanásához csak egy intelligens és karizmatikus vezetőre volt szükség.

Ő lett Sylas.

Sylas Demacia egyik kisebb jelentőségű vidékéről származik, és azzal a képességgel született, hogy felfedezze a rejtett mágiát, és képes átirányítani mások mágikus erejét. Fiatalkorában segített a Mágusvadászoknak felkutatni a mágikus adottságaikat titkoló embereket.

05_YoungSylas.jpg

De egy balsikerű akció után, amely két Mágusvadász és egy fiatal lány életét követelte, Sylast örök életére bezárták egy demaciai börtönbe, és petricit béklyóba verték.

06_ImprisonedSylas.jpg

„Azonnal lecsaptam a láncokra és a béklyókra mint meghatározó képi elemre és fegyverre. Nagyon tetszett az ötlet, hogy a végső képességével ellophatja mások erejét, és maguk ellen fordíthatja” – magyarázza Kinderjab. „A lánc metaforaként is megállja a helyét: az elnyomásod szimbólumát fegyverré alakítod, hogy azzal küzdj a szabadságodért.”

A terv végül visszaütött. A petricit béklyó csak erősebbé tette Sylast, így képessé vált tárolni és irányítani a mágiát.

07_Shackles.jpg

„A béklyók nélkü lirányíthatatlanul szétszórja a mágiát, mint amikor megsérül egy tűzcsap” – érzékelteti JohnODyin. „A béklyó egyszerre akkumulátor a tároláshoz és szabályozó szelep, hogy célzottan tudja használni.”

A látványterv teljessége érdekében Kinojam módszeresen átgondolta Sylas életének minden részletét. Mit eszik a börtönben? Miért ennyire szűk a nadrágja? Hogyhogy ilyen kigyúrt? (Nagyon is jól tartják a demaciaiak, de ennek ellenére folyton panaszkodik; ugyanazt a nadrágot viseli, mint amikor fiatalon bebörtönözték; nevetségesen túlméretezett láncokat emelget.)

08_FullArt.jpg

Sylas színvilága megegyezik Garenével, de fakóbb, jelezve, hogy Demacia iránti szeretete tovatűnt. Ráadásul billogként rásütötték a demaciai Mágusvadászok jelét, amelyet egész életében magán fog hordozni.

Sylas, az izmos börtöntöltelék személyisége befolyásolta a játékmenetet, és fordítva. A tesztelés során világossá vált Squad5 számára, hogy a legtöbb ellopott végső képesség akkor volt a leghasznosabb, ha Sylas bent volt az események sűrűjében. Sylas így lett hagyományos mágus helyett némi mozgékonysággal rendelkező közelharcos csatározó, hogy legyen esélye túlélni például Amumu végső képességének használatát.

09_SylasGlasses.jpg

A fejlesztés egy szakaszában Sylas szemüveget viselt. A szemüveg arra szolgált, hogy elolvashassa a Luxtól kapott rengeteg könyvet és tekercset. Rövid ideig az is felmerült, hogy Sylasnak legyen egy háziállatként tartott gyíkja.

Sylas története összefonódik Luxéval amikor a lány felfedezőútra indul egy demaciai tömlöcben. Könyveket és tekercseket visz Sylasnak, és ezek egyike rejti magában a petricit titkát, amelyet a férfi felhasznál a szökéséhez.

10_Manuscript.jpg

A szökésével pedig forradalmat robbant ki Demaciában.

Demacia és Sylas jövője

A háttértörténetért felelős csapatnak nem okozott gondot megírni egy lázadó sztoriját egy Demaciához hasonló társadalomban. A királyság elnyomta a mágikus tehetségeket, robbanásra kész lőporos hordóvá változtatva az államot.

„Amikor megtudtuk, hogy ez a karakter olyan helyen él, ahol törvényen kívül helyezték a mágiát, a történet szinte megírta magát” – mondta JohnODyin. „Milyen legyen a karaktere? Mi a logikus út egy férfi számára, akit elnyom a rendszer, és gyűlölettel teli szívvel sínylődik éveken át? Mivé fog válni? És miként fognak tekinteni rá azok, akik hozzá hasonló helyzetben vannak? A történelem tele van ilyen példákkal, nem kellett sokat kutakodnunk. Azt találom különösen érdekesnek Sylasban, hogy olyan kérdést tett fel Demacia kapcsán, amelyre nem igazán létezik helyes válasz.”

Sylas szökése lerombolja az idealizált, statikus Demacia képét. Demacia királya, IV. Jarvan apja is elesett a Sylas vezette támadás során, káoszba taszítva az országot. Sylas követőket gyűjt maga köré, száműzött mágusokat, hogy életben tartsa a felkelést. Ezután Freljordba utazik abban a reményben, hogy újabb szövetségeseket és erős, ősi mágiát talál ott. És a története ezzel nem ér véget.

Bár meg akarja dönteni a demaciai királyságot, nem nevezhetjük egyértelműen gonosznak. A puszta léte is összetettebbé teszi az eddig egysíkú Demaciát.

„Nem akarok a Garen- vagy Lux-rajongók lelkébe gázolni, de Demaciának már szüksége volt egy konfliktusra” – jelenti ki JohnODyin. „A borzasztóan egyszerű lovagias állam nem elég. Nem létezhet légüres térben; biztosan zajlanak ott belső küzdelmek.”

És Sylas története Runaterra történetének egészére is hatással volt, magyarázza Squad5.

„Sylas megjelenésekor kezdtem úgy érezni, hogy vállalatként, önálló termékként készen állunk arra, hogy megváltozzunk és előrelépjünk.”

Merre tart Sylas története? Vajon tényleg ő képviseli a valódi Demaciát, ahogy oly magabiztosan állítja magáról? Idővel biztosan kiderül.

Címkék:



  • Kimásolva a vágólapra

Kapcsolódó
Kapcsolódó