A legújabb frissítés: 11.3

Kinek kell csoki, ha vannak helyette játékegyensúllyal kapcsolatos módosítások és kristályrózsák?

Üdv! Megérkezett a február és vele együtt egy újabb nagy frissítés.

Ez alkalommal átnéztük a tárgyakat hogy igazítsunk azokon, amelyek túl erősek, illetve amelyekre ráfér egy kis erősítés. A változások 6 kategóriát érintenek: a tank-, bűvölői, lövész-, harcos-, mágus- és túlélőtárgyakat. A túlélőtárgyak esetében folytattuk a rendszerszintű gyógyítás újraértékelését. Ehhez módosítottuk az Életvarázs statisztikáit az olyan erőteljes tárgyak esetében, mint a Vérivó vagy a Sterak kihívása. A cél az volt, hogy kiegyensúlyozzuk a tárgyak értékeinek erejét úgy, hogy a tárgyak emellett azért használhatók és fenntarthatók maradjanak.

Emellett jön még a szokásos játékegyensúly-módosítás is, aminek keretében felturbózzuk Jinxet, aki egy ideje már szeretne visszatérni a csatatérre, és a varázserőre építő Shyvanának is tartogatunk egyet s mást. Ami azokat illeti, akik nagyon kilógnak a mezőnyből: visszaveszünk az olyan hősök erejéből, mint Rammus és Elise, akik konzisztensen tarolnak a dzsungelben.

Mindemellett pedig újra itt van a Véletlenszerű URF, és jobb mint valaha! Végeztünk néhány módosítást, hogy a játékmód jobban passzoljon az új tárgyrendszerhez. Ebből az alábbiakban kaphattok egy kis ízelítőt. Találkozunk a következő frissítés megjelenésekor!

Buli buli hátán – a TFT világában folytatódik az ünneplés a Fenevadak fesztiváljának első frissítésével. Az igazi móka felfedezéséhez itt találjátok a TFT frissítési jegyzeteit.
Tricia „mom cat” Tan Hanna „shio shoujo” Woo

Soron kívüli frissítések

2021. február 05. – Véletlenszerű URF játékegyensúly-frissítés

11.3-as frissítés – Általános

MANA–ÉLETERŐ ÁTALAKÍTÁSI ARÁNY 0,4 ⇒ 0,35

A 11.3-as frissítés erősítései

Aatrox +20% kiosztott sebzés és -22% elszenvedett sebzés ⇒ +25% kiosztott sebzés és -25% elszenvedett sebzés
Garen -10% elszenvedett sebzés ⇒ -10% elszenvedett sebzés és +5% kiosztott sebzés
Katarina +5% kiosztott sebzés és -5% elszenvedett sebzés ⇒ +10% kiosztott sebzés és -5% elszenvedett sebzés
Rumble -5% kiosztott sebzés ⇒ Normál kiosztott sebzés és -5% elszenvedett sebzés
Viego Normál ⇒ +5% kiosztott sebzés és -5% elszenvedett sebzés
Vladimir -8% kiosztott sebzés és +8% elszenvedett sebzés ⇒ -5% kiosztott sebzés és +5% elszenvedett sebzés
Yuumi -20% kiosztott sebzés ⇒ -15% kiosztott sebzés

A 11.3-as frissítés gyengítései

Ahri -5% kiosztott sebzés ⇒ -5% kiosztott sebzés és +5% elszenvedett sebzés
Anivia +15% kiosztott sebzés és -15% elszenvedett sebzés ⇒ +5% kiosztott sebzés és -5% elszenvedett sebzés
Annie -5% kiosztott sebzés ⇒ -5% kiosztott sebzés és +5% elszenvedett sebzés
Diana -3% kiosztott sebzés ⇒ -3% kiosztott sebzés és +5% elszenvedett sebzés
Ezreal +5% kiosztott sebzés és -5% elszenvedett sebzés ⇒ Normál
Kai'Sa Normál ⇒ -5% kiosztott sebzés és +5% elszenvedett sebzés
Kassadin +5% kiosztott sebzés és -5% elszenvedett sebzés ⇒ Normál
Miss Fortune +10% kiosztott sebzés ⇒ +5% kiosztott sebzés
Ryze +5% kiosztott sebzés és -10% elszenvedett sebzés ⇒ +5% kiosztott sebzés, -5% elszenvedett sebzés
Seraphine Normál ⇒ -5% kiosztott sebzés, +5% elszenvedett sebzés és -10% gyógyítás
Sivir -5% kiosztott sebzés ⇒ -5% kiosztott sebzés és +5% elszenvedett sebzés
Syndra -10% kiosztott sebzés ⇒ -10% kiosztott sebzés és +5% elszenvedett sebzés
Viktor -5% kiosztott sebzés ⇒ -5% kiosztott sebzés és +5% elszenvedett sebzés
Xayah -5% kiosztott sebzés ⇒ -5% kiosztott sebzés és +5% elszenvedett sebzés
Ziggs Normál ⇒ -5% kiosztott sebzés

2021. február 3. – Viego játékegyensúllyal kapcsolatos módosításai és Fizz hibajavítása

Fizz

E – JÁTÉKOS / TRÜKKMESTER HIBAJAVÍTÁSA Kijavítottunk egy hibát, ami miatt Fizz nem tudott más képességeket elsütni, amíg újra nem aktiválta az E – Játékos / Trükkmestert.

Viego

Q – A LETASZÍTOTT KIRÁLY KARDJA MÁSODIK TALÁLATÁNAK GYÓGYÍTÁSA MINIONOKKAL SZEMBEN 150% ⇒ 100%
PASSZÍV – KIRÁLYI HATALOM AKTIVÁLÁSÁNAK HIBAJAVÍTÁSA Viego mostantól nem tartja meg Gragas Q – Pezsgőshordó és Lux E – Térgörbítés képességét, miután megszállta őket.
PASSZÍV – KIRÁLYI HATALOM HECARIMMAL KAPCSOLATOS HIBAJAVÍTÁSA Kijavítottunk egy hibát, ami miatt Viego rossz képességekre tett szert, ha Hecarimot akkor szállta meg, amikor a W – A rettegés szelleme képessége aktív volt.
TRANSZCENDENCIA HIBAJAVÍTÁSA Kijavítottunk egy hibát, ami miatt Viego a Transzcendenciából adódóan végleges képességgyorsításra tett szert, ha az ellenfelét épp megszállva az 5., 8. és 11. szintre lépett.

A frissítés újdonságai

A Holdszörny Fiora, Holdszörny Fiora (Tekintély kiadás), Holdszörny Annie, Holdszörny Darius, Holdszörny Alistar, Holdszörny IV. Jarvan és Holdszörny Aphelios kinézetek 2021. február 4-én válnak elérhetővé. A Hervadt rózsa Syndra, Hervadt rózsa Talon, Kristályrózsa Swain és Kristályrózsa Zyra kinézetek 2021. február 11-én válnak elérhetővé.

Hősök

Anivia

Csökkentettük a Q robbanásának sebzését. Növeltük az R töltési idejét a későbbi szinteken.

A 10.25-ös frissítés óta Anivia utcahosszal lekörözte ellenfeleit konzisztens varázserejével és sebzésével.

Q – Villámfagyasztás

ROBBANÁS SEBZÉSE 70/105/140/175/210 (+50% varázserő) ⇒ 60/95/130/165/200 (+45% varázserő)

R – Gleccservihar

TÖLTÉSI IDŐ 4/2,5/1 másodperc ⇒ 4/3/2 másodperc

Cho’Gath

Csökkentettük az E alapsebzését a későbbi szinteken.

A tankok tárgyainak legutóbbi erősítése óta Cho szinte felszántotta a felső ösvényt.

E – Vorpális tüskék

ALAPSEBZÉS 22/37/52/67/82 ⇒ 22/34/46/58/70

Elise

Csökkentettük a Q alapsebzését a későbbi szinteken. Csökkentettük a W aktív támadási sebességét a későbbi szinteken.

A korábbi gyengítések (lásd a 11.2-es frissítést) ellenére Elise szép lassan visszalopta magát a dzsungelhősök krémjébe. Egy picit visszaveszünk az erejéből, hogy kiegyenlítsük az esélyeket.

Q – Idegméreg

ALAPSEBZÉS 40/75/110/145/180 ⇒ 40/70/100/130/160

W – Szapora őrjöngés

AKTÍV TÁMADÁSI SEBESSÉG 60/80/100/120/140% ⇒ 60/70/80/90/100%

Ezreal

Növeltük a Q sebzési arányát.

Ezreal nem teljesített túl jól az új tárgyrendszerrel. Hogy legalább valamennyi (misztikus) lövése legyen a dolgokról, növeljük a Q arányát, így nagyobb összhangban lesz a Muramanával, emellett több nyereséghez jut az olyan, sebzést növelő tárgyak összeállításakor, mint a Hidra.

Q – Misztikus lövés

SEBZÉSI ARÁNY 120% sebzés ⇒ 130% sebzés

Ivern

Csökkentettük az alap életerő növekedési értékét. Csökkentettük az E pajzsának erejét a későbbi szinteken.

Bár jó látni Ivernt a megszokott otthonán kívül, még mindig túl hatékony a dzsungelben. Nem tudjuk tovább kerülgetni a dolgot: némileg csökkentjük az élet- és pajzserejét.

Alapértékek

ÉLETERŐ NÖVEKEDÉSE 95 ⇒ 85

E – Magburok

PAJZS 80/115/150/185/220 ⇒ 80/110/140/170/200

Jinx

Csökkentettük az alapéleterőt. Növeltük a Q bónusz hatótávját. Halszálka bónusz támadási sebességének csökkentéséből visszavettünk. Növeltük az E költségét, csökkentettük az élesítési időt, és módosítottuk a maximális elsütési hatótávot.

A tárgyak új módosításai nem voltak kegyesek Jinxhez. Mielőtt foglalkozunk vele, a tárgyakon szerettünk volna általánosságban igazítani, de végül eljött Jinx ideje is. Mivel a profi játékokból is kiszorult az utóbbi időben, a statisztikák helyett a képességeire helyezzük a hangsúlyt, hogy igazán megmutathassa, mire képes.

Alapértékek

ÉLETERŐ 610 ⇒ 550

Q – Van másik!

BÓNUSZ HATÓTÁV 75/100/125/150/175 ⇒ 100/125/150/175/200
HALSZÁLKA BÓNUSZ TÁMADÁSI SEBESSÉGÉNEK CSÖKKENTÉSE –25% ⇒ –10%

E – Lángcsapdák!

KÖLTSÉG 70 mana ⇒ 90 mana
ÉLESÍTÉSI IDŐ 0,7 másodperc ⇒ 0,5 másodperc
frissítveNINCS TÖBB LÁNG Ha a Lángcsapdák! képességet a maximális hatótávnál messzebbről sütik el, mostantól elér a maximális hatótávig ahelyett, hogy a hatótávon belülre kellene sétálni, és azután elsütni.

Karma

Megnöveltük az alap mana-regent. Csökkentettük a Q költségét.

Karma támogatása jó karmát jelent.

Alapértékek

MANA-REGEN 11,5 ⇒ 13

Q – Belső láng

KÖLTSÉG 65 mana ⇒ 55 mana

Mordekaiser

Csökkentettük az E töltési idejét.

Morde nem hasít túl jól az új szezonban, ezért megerősítjük a szorítását. Reméljük, hogy a többi rendszerszintű módosítással együtt (a több életerőt adó Szurdokhasító, valamint a sebzésre gyúrók tárgyainak gyengítése) ez segíteni fog neki érvényesülni ebben a furcsa, új világban.

E – A Halál szorítása

TÖLTÉSI IDŐ 24/21/18/15/12 másodperc ⇒ 22/19/16/13/10 másodperc

Olaf

Csökkentettük az alapéleterőt. Csökkentettük a passzív képesség bónusz támadási sebességét, amelynek értéke mostantól a passzív képesség ikonjánál jelenik meg.

Olaf uralja a dzsungelt. Kissé gyengítjük a tisztogatási sebességét és a párbajozó erejét, hogy jobban függjön a sikeres rajtaütésektől.

Alapértékek

ÉLETERŐ 597 ⇒ 575

Passzív – Vikingharag

BÓNUSZ TÁMADÁSI SEBESSÉG 0–100% ⇒ 0–75%
újSEMMIT NE HAGYJ HÁTRA A kapott támadási sebesség mostantól Olaf passzív képességének ikonjánál jelenik meg.

Pantheon

Csökkentettük a Q sebzését minionok és szörnyek ellen, a töltési időt pedig megnöveltük a korai játékban.

Kiegyensúlyozzuk Pantheon erejét a középső ösvényen és a dzsungelben egyaránt.

Q – Lángoló dárda

CSÖKKENTETT SEBZÉS Minionok ellen ⇒ Minionok és szörnyek ellen
TÖLTÉSI IDŐ 10/9,5/9/8,5/8 másodperc ⇒ 13/11,75/10,5/9,25/8 másodperc

Rammus

Az E töltési idejét egységesítettük az összes szinten.

Rammus jól indult az előszezonban, és azóta a tankok kisebb költségű mitikus tárgyainak köszönhetően még nagyobb lendületet vett. Csökkentjük kissé a felbőszítési erejét, mivel mostanra konzisztensebben kezdeményez harcot.

E – Őrjöngő felbőszítés

TÖLTÉSI IDŐ 12/11,5/11/10,5/10 másodperc ⇒ 12 másodperc

Rell

Növeltük a W1 és a W2 sebzési arányát. Növeltük az E sebzési arányát, csökkentettük a kötelékmegszüntetés töltési idejét, valamint kijavítottunk egy töltési idővel kapcsolatos és egy nagy távolság esetén előforduló, útvonalkereséssel kapcsolatos hibát. Növeltük az R sebzési arányát.

Rell-lel idáig lényegében semmi probléma nem volt, ezért nem volt szükség jelentős játékegyensúlybeli korrekcióra. Ezek a kisebb módosítások a használhatóságot célozzák, illetve hibajavítások, amelyek picit megerősítik Rell nem túl népszerű, varázserőre építő összeállításait.

W – Fémmágia: Lesújtás

SEBZÉSI ARÁNY 40% varázserő ⇒ 60% varázserő

W – Fémmágia: Nyeregbe!

SEBZÉSI ARÁNY 30% varázserő ⇒ 40% varázserő

E – Vonzás és taszítás

KÖTELÉK MEGSZÜNTETÉSÉNEK TÖLTÉSI IDEJE 3 másodperc ⇒ 1 másodperc
TÖLTÉSI IDŐ HIBAJAVÍTÁSA Kijavítottuk azt a hibát, amikor Rell E – Vonzás és taszítás varázslatának töltési ideje nem volt egyenesen arányos.
ELSÜTÉS (JÓ) MESSZIRŐL Nagy hatótávból történő elsütés esetén Rell mostantól helyesen elindul a célpont felé, hogy az E varázslat elsütéséhez hatótávon belülre kerüljön.

R – Mágneses vihar

SEBZÉSI ARÁNY 70% varázserő ⇒ 110% varázserő

Riven

Csökkentettük az E töltési idejét.

Az új szezon hátrányos helyzetbe hozta Rivent, E-jének hosszú töltési ideje miatt pedig elveszítette vonzerejét. Mivel mindkét jellegzetes tárgya (Vérivó/Vérszomjas hidra) jelentősen gyengül ebben a frissítésben, szeretnénk egy kis friss vért önteni belé.

E – Hősiesség

TÖLTÉSI IDŐ 12/11/10/9/8 másodperc ⇒ 10/9/8/7/6 másodperc

Seraphine

Csökkentettük a passzív képesség alap hangjegysebzését. A W kevesebb pajzsot ad.

Seraphine gyakran kerül a középpontba, és a középső ösvényen (és máshol) tapasztalható komoly szerepe miatt némi gyengítésre szorul.

Passzív – Színpadi jelenlét

ALAP HANGJEGYSEBZÉS 5–20 (az 1–18. szinten) ⇒ 4–16 (az 1–18. szinten)

W – Térhatású hang

SZÖVETSÉGES PAJZSA 60–120 (az 1–18. szinten) ⇒ 50–100 (az 1–18. szinten)
SERAPHINE PAJZSA 90–180 (az 1–18. szinten) ⇒ 75–150 (az 1–18. szinten)

Shyvana

Megnöveltük a Q felerősített alaptámadásának sebzését és a második támadás bónusz sebzését. Megnöveltük a W bónusz mozgási sebességét.

Míg a sebzésre építő Shyvana harcos és tankos összeállításaival is darabjaira szedte a Szurdokot, a varázserőre építő Shyv csak küszködött az új szezonban. Úgy szeretnénk megerősíteni a varázserőre építő Shyvanát, hogy ne csak a tűzgolyóira tudjon támaszkodni. Ezek a módosítások növelik a tisztogatási sebességét, amely csökkent az új tárgyak miatt.

Q – Ikerharapás

FELERŐSÍTETT ALAPTÁMADÁS (ELSŐ TÁMADÁS) SEBZÉSE 100% sebzés ⇒ 100% sebzés + 25% varázserő
MÁSODIK TÁMADÁS BÓNUSZ SEBZÉSE 20/35/50/65/80% sebzés ⇒ 20/35/50/65/80% sebzés + 15% varázserő

W – Kiégetés

BÓNUSZ MOZGÁSI SEBESSÉG 30/35/40/45/50% ⇒ 30/35/40/45/50% + (8%/100 varázserő) (továbbra is lineárisan szűnik meg)

Singed

Növeltük a Q sebzési arányát.

Singed az előszezon óta küszködik, és a Birodalmi parancs legutóbbi módosításai még jobban betettek neki. Kicsit megerősítjük ikonikus varázslatát. Ne feledd: mindig üldözd Singedet.

Q – Méregcsík

SEBZÉSI ARÁNY 80% varázserő ⇒ 90% varázserő

Sylas

A Q költségét egységesítettük az összes szinten. Növeltük a W sebzését.

Megszabadítjuk Sylast a bilincseitől, és a képességszintjeit is kiegyenlítjük.

Q – Lánctámadás

KÖLTSÉG 50/55/60/65/70 mana ⇒ 55 mana

W – Királyölő

SEBZÉS 65/100/135/170/205 (+85% varázserő) ⇒ 70/105/140/175/210 (+90% varázserő)

Taliyah

Megnöveltük a passzív képesség bónusz mozgási sebességét. Csökkentettük a Q egymást követő kőtalálatainak sebzését szörnyek ellen.

Taliyah dzsungelszörfölési képessége az elit játékban az utóbbi időben eget rengető volt. Visszavonunk néhány korábbi módosítást (a 11.1-es és részben a 10.25-ös frissítésből), és kifejezetten a dzsungeltisztítási képességét gyengítjük.

Passzív – Sziklaszörf

BÓNUSZ MOZGÁSI SEBESSÉG 12–40% (az 1–18. szinten) ⇒ 20–45% (az 1–18. szinten)

Q – Szilánkzápor

EGYMÁST KÖVETŐ KŐTALÁLATOK SEBZÉSE SZÖRNYEK ELLEN 100% ⇒ 80%

Udyr

Csökkentettük az R teljes aktív aura alapsebzését a későbbi szinteken.

Udyr is az egyik legjobb dzsungelharcosnak számít, különösen kimaxolt Főnixszel. A tárgyait már gyengítettük, ezért ez a gyengítés enyhébb lesz annál, mint amit amúgy megérdemelne.

R – Főnix alak

TELJES AKTÍV AURA ALAPSEBZÉSE 50/100/150/200/250/300 ⇒ 50/95/140/185/230/275

Vladimir

Az R töltési ideje mostantól egységes.

Az előszezon tárgyakat érintő változásai után Vladimir összességében gyengébb lett. A sebzésének és gyógyításának növelése helyett inkább azt szeretnénk elérni, hogy gyakrabban süthesse el a végső képességét.

R – Vérpestis

TÖLTÉSI IDŐ 150/135/120 másodperc ⇒ 120 másodperc

Tárgyak

Mágusok tárgyai

Finomhangolásra van szükség a mágusok tárgyai között, hogy hasonló arányban vásárolják őket, és egyik se legyen egyértelműen hatékonyabb a többinél (Félholt csapás, Zhonya homokórája, Keresők karvértje). Ezenkívül csökkentjük a Horizont aktiválási hatótávját, így több mágus tudja kihasználni a hatását. Végül pedig egységesítjük a Zöld pajzs és a Keresők karvértje halmozódó passzív hatásait a konzisztencia érdekében.

Félholt csapás

VARÁZSERŐ 80 ⇒ 70

Horizont

VARÁZSERŐ 100 ⇒ 115
HIPERLÖVÉS HATÓTÁVJA 750 ⇒ 700

Zöld pajzs

frissítveADAPTÍV PASSZÍV 60 másodpercenként 3 bónusz varázsellenállást kapsz, a hatás legfeljebb 5 alkalommal halmozódhat. Az elszenvedett varázssebzés csökkenti a varázsellenállás szerzéséhez szükséges időt ⇒ 0,5 varázsellenállást biztosít minden megölt egység után (legfeljebb 15)
ÖSSZEÁLLÍTÁSI KÖLTSÉG 315 arany ⇒ 115 arany

Bansheek fátyla

VARÁZSERŐ 65 ⇒ 80
ÖSSZEÁLLÍTÁSI KÖLTSÉG 400 arany ⇒ 700 arany

Keresők karvértje

ÖSSZEÁLLÍTÁSI KÖLTSÉG 165 arany ⇒ 265 arany
TELJES KÖLTSÉG 900 arany ⇒ 1000 arany

Zhonya homokórája

TELJES KÖLTSÉG 2500 arany ⇒ 2600 arany

Bűvölői tárgyak

A bűvölői tárgyakat vizsgálva szembetűnő, hogy az Áradás botja milyen toronymagasan vezet a többi második tárgy előtt. A Vegytech rothasztó ugyan remekül betölti a szűkre szabott feladatkörét (gyógyításcsökkentés), de ritkábban vásárolják, és gyengébb, mint a többi Súlyos seb-tárgy. Továbbá gondoskodunk arról, hogy más kasztokhoz hasonlóan a bűvölők is hozzáférjenek jól használható, Súlyos sebet alkalmazó tárgyakhoz.

Az áradás botja

VARÁZSERŐ 60 ⇒ 50

Vegytech rothasztó

KÉPESSÉGGYORSÍTÁS 15 ⇒ 20
frissítveGOMBAMÉREG PASSZÍV 3 másodpercre 60%-os Súlyos seb hatást okoz a mozgásképtelen ellenséges hősöknek ⇒ Egy szövetséges hős gyógyítása vagy pajzzsal védése mostantól 3 másodpercre 60%-os Súlyos seb hatással erősíti fel a szövetséges következő ellenséges hősre mért sebzését.

Harcosok tárgyai

Az Ezüsttóvári hajnal szerintünk a harcosok ökoszisztémájának fontos része kellene, hogy legyen, de ehhez nem elég hatékony, ezért növeljük az erejét. Bizonyos hősök a Vastüskés ostor segítségével egyszerűen lesöprik a térképről a minionhullámokat, ezért eltávolítjuk a minionok elleni megnövelt sebzést, hogy hangsúlyozzuk a szóban forgó hősök erősségeit és gyenge pontjait.

Ezüsttóvári hajnal

SEBZÉS 35 ⇒ 40
ÉLETERŐ 200 ⇒ 300

Vastüskés ostor

eltávolítvaFÉLHOLD FELERŐSÍTETT SEBZÉSE A Vastüske mostantól nem okoz nagyobb sebzést az alacsony életerővel rendelkező minionoknak és szörnyeknek.

Lövészek tárgyai

Azt vettük észre, hogy a Fantomtáncost ritkán állítják össze második tárgyként, harmadikként pedig szinte soha. Kevés hősnek van szüksége ennyi támadási sebességre, ezért átformáljuk a tárgyat, hogy más előnyt biztosítson a lövészek számára. Erősítjük a Halhatatlan pajzsíjat, mert kevés rövid hatótávolságú hős van, aki profitál az életlopásból, de számukra sem vonzó, mert az Orkán a legtöbb helyzetben képes ugyanazt az eredményt nyújtani.

Fantomtáncos

RECEPT Tőr + Tőr + Serény + 950 arany ⇒ Serény + Hosszúkard + Hosszúkard + 850 arany
SEBZÉS 0 ⇒ 20
TÁMADÁSI SEBESSÉG 45% ⇒ 25%
BÓNUSZ TÁMADÁSI SEBESSÉG JELZŐI 5 ⇒ 4
BÓNUSZ TÁMADÁSI SEBESSÉG 40% ⇒ 30%

Halhatatlan pajzsíj

SEBZÉS 50 ⇒ 55
TÁMADÁSI SEBESSÉG 15% ⇒ 20%

Lord Dominik üdvözlete

PÁNCÉLTÖRÉS 25% ⇒ 35%

Túlélőtárgyak

Amikor egy hős a túlélésre koncentrál, fontos látnia, hogy cserébe lemond valamiről, többnyire a nagyobb sebzésről. Néhány életvarázst adó tárgy azonban (különös tekintettel a Vérivóra és a Vérszomjas hidrára) túlságosan erősnek bizonyul amiatt, hogy használójának kevesebb sebzésről kell lemondania. Sorra vesszük és finomhangoljuk ezeket a tárgyakat, elsősorban a játék korai szakaszában jellemző erejüket csökkentve.

Vérivó

SZOMJOLTÓ CSAPÁS GYÓGYÍTÁSA 25% sebzés + a hiányzó életerő 12%-a ⇒ 25% sebzés + a hiányzó életerő 8%-a

Szipolyozó tekintet

ÉLETVARÁZS 10% ⇒ 5%
ÉLETERŐ 150 ⇒ 250

Szurdokhasító

ÉLETVARÁZS 15% ⇒ 8%
ÉLETERŐ 150 ⇒ 300
MITIKUS PASSZÍV HATÁS 5% varázstörés ⇒ 8 varázserő + 2% életvarázs

Holdfogyatkozás

KELŐ HOLD PAJZSA 150/75 ⇒ 180/90
ÉLETVARÁZS 10% ⇒ 8%

Vérszomjas hidra

ÉLETVARÁZS 15% ⇒ 10%

Sterak kihívása

ÉLETMENTŐ PAJZS 200 ⇒ 100
ÉLETMENTŐ PAJZS IDŐTARTAMA 5 másodperc ⇒ 4 másodperc

Tankok tárgyai

Finomhangoljuk a sorból nagyon kilógó tank tárgyakat, és a Fagyos szívet egy olcsóbb, manát és képességgyorsítást adó tárggyá tesszük a támogató tankok, felső ösvényesek és dzsungelharcosok számára.

A természet ereje

BÓNUSZ MOZGÁSI SEBESSÉG ELNYELÉSE 6 (legfeljebb 30) ⇒ 8 (legfeljebb 40)

Holtak vértje

ÉLETERŐ 475 ⇒ 400

Fagyos szív

TELJES KÖLTSÉG 2700 arany ⇒ 2500 arany
ÖSSZEÁLLÍTÁSI KÖLTSÉG 800 arany ⇒ 600 arany
PÁNCÉL 80 ⇒ 70

Zauni Clash-kupa

A jelentkezés és a csapatalakítás a 2021-es szezon első Clash-versenyére a 11.3-as frissítés keretében, február 15-én, hétfőn kezdődik. A verseny hivatalosan a 11.4-es frissítés során veszi kezdetét. A kliens Clash lapján megtalálod a verseny pontos ütemezését és tudnivalóit.

A Véletlenszerű URF játékegyensúllyal kapcsolatos módosításai

A Véletlenszerű URF visszatér a Holdünnepek idejére. Mivel ez az első URF a tárgyváltozások óta, néhány dolgot megváltoztattunk, hogy a játékmód jobban illeszkedjen az új rendszerbe. Azt szeretnénk, hogy a játékosok elkészíthessék azokat a tárgyakat, amelyeket szeretnének, anélkül, hogy azon aggódnának, lemaradnak valami más értékes dologról. Annak ellenére, hogy a kezdeti töltési idő alig lesz nagyobb a legutóbbi URF-hoz képest, most anélkül készíthetsz képességgyorsító és manatöltő tárgyakat, hogy azon aggódnál, más értékeid túl alacsonyak lesznek. Sőt, akár minden eddiginél alacsonyabb töltési időt is elérhetsz.
  • A Véletlenszerű URF (és az URF) most 300 képességgyorsítást biztosít 80%-kal csökkentett töltési idő helyett. A más forrásokból nyert képességgyorsítás az URF-bónusszal halmozódik a korábbiaktól eltérően.
  • Az URF bónusz képességgyorsítása az Idézői varázslatokra és a tárgyak aktív hatásaira is érvényes a korábbi különleges töltésiidő-csökkentéshez hasonlóan.
  • A bónusz mana 40%-os arányban alakul életerővé. A bónusz mana-regen 100%-os arányban alakul életerő-regenné.
  • A Bűbájtolvaj pengéjét, az Acél vállvértet, az Ereklyepajzsot és a Túlvilági sarlót letiltjuk. Az ezen tárgyakból a minionok megöléséért kapott aranylevonás így is sokkal több, mint az, amit az elkészítésükkel nyernél, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az arany egy része a minionok megöléséért jár az URF-ban.
  • A Halálos iram és a Legnagyobb vadász rúna a továbbiakban nem lesz tiltva.

Hibajavítások, kényelmi változások

  • LOL-KLIENS: Ha játékmeghívást kapsz, miközben egy másik már függőben van, az új meghívást hangjelzés jelzi.
  • Ha egy játékost inaktivitás vagy kilépés miatt jelentenek egy rangsorolt játék végén, akkor értesítést fog kapni az LP-je csökkentéséről. Ez győzelem és vereség esetén is érvényes. Az előszoba többi játékosa értesítést kap arról, hogy az inaktivitás vagy kilépés miatt jelentett játékos a következő meccsein kevesebb LP-t fog kapni. Ha egy játékos 100 LP-nél többet gyűjtött volna össze, de a büntetés érvényesítése után 100-nál kevesebb LP-je lesz, nem fog előrejutni.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Shyvana W – Kiégetése nem vette figyelembe sárkány alakban a varázserőarányt a további mozgási sebesség megállapításakor.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Vérivó és a Szüntelen éhség mitikus passzív hatása nem biztosított további 5 képességgyorsítást a hősnél lévő minden legendás tárgy után.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Ragyogás és az Esszenciamartalóc által egyszerre felerősített támadás nem biztosította az Esszenciamartalóc manavisszatöltését.
  • A sebzést okozó tárgyak mostantól megfelelően aktiválják a Gyűjtő kivégző hatását.
  • A Gyűjtő kivégzése mostantól megfelelően aktiválódik a Haláltánc hatása alatt álló célpontokon.
  • A Napfogyatkozás és az Együttállás életvarázsa mostantól azután is megfelelően működik, hogy Ornn felfejlesztette őket a Passzív – Lángoló kohóval.
  • A Sárkánylélek megszerzésének hangeffektusa mostantól nem ismétlődik meg a Vörös Szederhát vagy a Kék Gólem megölésekor.
  • A Sárkánylélek vizuális effektusa mostantól nem tűnik el a hős halálakor és jelenik meg újra a Vörös Szederhát vagy a Kék Gólem megölésekor.
  • A Birodalmi parancs Összpontosított tűz passzív hatása mostantól helyesen 6 másodpercig töltődni fog, miután lassító vagy mozgásképtelenné tévő hatás érte a hőst.
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Sújtás töltési ideje a kelleténél hosszabb volt, ha a dzsungelszörnyek megjelenése előtt elsütötték.
  • Gangplank új módon fejlesztheti a végső képességét az ezüstkígyókkal! Csekkold le, mielőtt elhagyod a bázist, mert ugye sosem felejted el megvenni a fejlesztéseket…?

Hamarosan megjelenő kinézetek és chromák