A legújabb frissítés: 12.10

Szerzőkahrisoo, Riot Riru, RiotAether
  • Kimásolva a vágólapra

Ne féljetek, a hősök állóképességének frissítése megérkezett!

Ez a frissítés egy kicsit kacifántosra sikerült. Az utóbbi időben rengeteg változáson dolgoztunk a hősök általános állóképességének növelése érdekében. Ezért más frissítésekkel ellentétben, amik jellemzően az egyensúlyra koncentrálnak egyéni finomhangolások révén, a 12.10-es frissítés inkább arról szól, hogy egyenletesen növeljük az összes hős általános állóképességét (és ennek megfelelően gyengítsük a kapcsolódó rendszereket, például a gyógyítást, a pajzsokat és az öngyógyítást). Ezáltal hosszabb harcokra számíthattok az egész játékban, több erőfeszítésre lesz szükség az ellenfelek összpontosított kiiktatásához, és több lehetőségetek lesz a képességeitek megcsillogtatására. A részletekért olvassatok tovább, további információkért pedig tekintsétek meg a legfrissebb Gyorshírek a játékról rovatunkat!

Ez a frissítés minden bizonnyal alaposan felforgatja az elvárt játékot, de mint mindig, most is árgus szemmel figyeljük majd, ha valahol kritikus beavatkozásra van szükség. Sok szerencsét és jó szórakozást!

Az Eszközök és kütyük utolsó frissítését pedig itt, a TFT frissítési jegyzeteiben tekinthetitek meg! Készüljetek, mert két hét múlva, a 12.11-es frissítésben megérkezünk Sárkányföldre!
Jina „ahrisoo” Yoon Lilu „Riru” Cabreros Paul „RiotAether” Perscheid

Soron kívüli frissítések

2022. május 27. – Az ARAM és a Véletlenszerű URF játékegyensúlya


ARAM – hőserősítések

Aurelion Sol –5% elszenvedett sebzés +5% kiosztott sebzés, –5% elszenvedett sebzés
Fizz –5% elszenvedett sebzés +5% kiosztott sebzés, –5% elszenvedett sebzés
Master Yi –3% elszenvedett sebzés +5% kiosztott sebzés, –3% elszenvedett sebzés
Shaco +5% elszenvedett sebzés +5% elszenvedett sebzés (a Szurdokban elszenvedett sebzéssel azonos)
Sona –15% kiosztott sebzés, +15% elszenvedett sebzés, –40% gyógyítás, –40% pajzserő –5% kiosztott sebzés, +10% elszenvedett sebzés, –40% gyógyítás, –40% pajzserő
Soraka –20% gyógyítás Ugyanaz, mint a Szurdokban
Vi –5% elszenvedett sebzés +5% kiosztott sebzés, –5% elszenvedett sebzés
Zilean Ugyanaz, mint a Szurdokban +5% kiosztott sebzés

ARAM – hősgyengítések

Aphelios Ugyanaz, mint a Szurdokban –5% kiosztott sebzés
Illaoi –5% elszenvedett sebzés –5% kiosztott sebzés, +5% elszenvedett sebzés
Kha'Zix +10% kiosztott sebzés, –15% elszenvedett sebzés +10% kiosztott sebzés, –10% elszenvedett sebzés
Olaf +5% kiosztott sebzés, –5% elszenvedett sebzés, +20% gyógyítás –5% kiosztott sebzés (Ugyanaz, mint a Szurdokban elszenvedett sebzés és gyógyítás)
Samira Ugyanaz, mint a Szurdokban –5% kiosztott sebzés, +5% elszenvedett sebzés

Véletlenszerű URF – hőserősítések

Anivia +5% kiosztott sebzés, –10% elszenvedett sebzés +10% kiosztott sebzés, –10% elszenvedett sebzés
Aurelion Sol Ugyanaz, mint a Szurdokban +5% kiosztott sebzés, –5% elszenvedett sebzés (A Passzív – A világ közepe továbbra is módosul a Véletlenszerű URF esetében)
Gwen Ugyanaz, mint a Szurdokban +5% kiosztott sebzés
Rek'Sai +7% kiosztott sebzés, –7% elszenvedett sebzés, +20% gyógyítás +10% kiosztott sebzés, –10% elszenvedett sebzés, +20% gyógyítás
Sion -10% kiosztott sebzés, -8% elszenvedett sebzés, +20% pajzs +10% kiosztott sebzés, –10% elszenvedett sebzés, +20% pajzs
Tahm Kench +15% kiosztott sebzés, –15% elszenvedett sebzés +15% kiosztott sebzés, –15% elszenvedett sebzés, +20% pajzserő
Yone +5% kiosztott sebzés, –10% elszenvedett sebzés +10% kiosztott sebzés, –10% elszenvedett sebzés, +20% pajzserő

Véletlenszerű URF – hősgyengítések

Jax –10% kiosztott sebzés, +15% elszenvedett sebzés –15% kiosztott sebzés, +15% elszenvedett sebzés
Malphite –5% kiosztott sebzés –5% kiosztott sebzés, +5% elszenvedett sebzés
Rumble Ugyanaz, mint a Szurdokban –20% pajzserő
Shaco –10% kiosztott sebzés, +10% elszenvedett sebzés –15% kiosztott sebzés, +10% elszenvedett sebzés
Sona –5% kiosztott sebzés, –20% gyógyítás –5% kiosztott sebzés, –20% gyógyítás, –20% pajzserő
Vi –5% kiosztott sebzés, +5% elszenvedett sebzés –5% kiosztott sebzés, +5% elszenvedett sebzés, –2% pajzserő
Wukong –10% kiosztott sebzés, +10% elszenvedett sebzés –15% kiosztott sebzés, +10% elszenvedett sebzés
Xin Zhao +10% elszenvedett sebzés –5% kiosztott sebzés, +10% elszenvedett sebzés
Zed –15% kiosztott sebzés, +10% elszenvedett sebzés –15% kiosztott sebzés, +15% elszenvedett sebzés

2022. május 26. – A hősök állóképességének utókezelése és Swain hibajavítása


A hősök állóképességének finomhangolását azokkal a hősökkel kezdtük, amelyek a győzelmi arány szokásos határain kívülre estek, valamint azokkal, akik aránytalan mértékben változtak a frissítés kiadása óta.

Az első megfigyeléseink: Ahogy az várható volt, a gyógyításra/pajzsokra alapozó hősöket erősen érintette a gyógyítások/pajzsok rendszerszintű gyengítése. Akiket az általános módosítás túlságosan legyengített, azoknál szükség szerint részben visszaállítjuk az értékeket. Szintén nem volt váratlan, hogy a végjátékra megerősödő és folyamatos sebzést okozó hősök eléggé megugrottak, de azt nem tudtuk előre megjósolni, hogy az egyes hősöket milyen szinten fogja érinteni a változás.

Vegyétek figyelembe, hogy ez a soron kívüli frissítés csak az egyensúlyból leginkább kibillenő hősöket érinti. Folyamatosan figyeljük az adatokat, ahogy egyre többet játszotok, úgyhogy a 12.11-es frissítésben további módosításokra számíthattok.

Hőserősítések

Diana

W – Alappajzs 25/40/55/70/85 40/55/70/85/100
E – Varázssebzés 40/60/80/100/120 (+40% varázserő) 50/70/90/110/130 (+45% varázserő)

Draven

Passzív – Gyilkosságkor kapott bónusz arany 25 (Imádat jelzőnként +2) 40 (Imádat jelzőnként +2,5)
Q – Bónusz sebzés 40/45/50/55/60 (+70/80/90/100/110% bónusz sebzés) 45/50/55/60/65 (+75/85/95/105/115% bónusz sebzés)

Kled

W – Töltési idő 14/12,5/11/9,5/8 12/10,5/9/7,5/6 másodperc
R – Töltési idő 160/140/120 140/125/110 másodperc

Renekton

Q – Töltési idő 8 7 másodperc
Q – Hősök elleni alapgyógyítás 10/14/18/22/26 12/18/24/30/36
Q (felerősített) – Hősök elleni alapgyógyítás 30/42/54/66/78 36/54/72/90/108

Vladimir

Q – Gyógyítás 20/25/30/35/40 (+30% varázserő) 20/25/30/35/40 (+35% varázserő)
Q (felerősített) – További gyógyítási varázserőarány 3,5% minden 100 varázserő után +4% minden 100 varázserő után
Q (felerősített) – További gyógyítás (minionok ellen) 30% 35%

Yuumi

E – Gyógyítás 65/90/115/140/165 (+25% varázserő) 70/100/130/160/190 (+35% varázserő)
E – Manaköltség 40/45/50/55/60 (+15% maximális mana) 40/45/50/55/60 (+12% maximális mana)

Hősgyengítések

Anivia

Q – Töltési idő 11/10/9/8/7 másodperc 12/11/10/9/8 másodperc
E – Varázssebzés 50/80/110/140/170 50/75/100/125/150

Taliyah

Passzív – Bónusz mozgási sebesség 10/20/35/55% 10/15/25/40% (az 1./9./12./15. szinten)
Passzív – Lejárati idő 2,5 3 másodperc
Q (kimerített földterületen) – Lassítás 30/35/40/45/50% 2 másodpercig 20/25/30/35/40% 1,5 másodpercig
Q (kimerített földterületen) – Sebzés az első eltalált ellenfél ellen 200% 190%
E – Lassítás 20/22/24/26/28% 20% minden szinten
E – Kábítás időtartama 0,6/0,7/0,8/0,9/1 0,75 másodperc minden szinten

Kayle

Életerő növekedése 99 92
Alap varázsellenállás 26 22
E – Aktív bónusz találati varázssebzés A célpont hiányzó életerejének 8/9/10/11/12%-a (+2% minden 100 varázserő után) 7/8/9/10/11%-a (+1,5% minden 100 varázserő után)

Vayne

Alapéleterő 585 550
W – Bónusz tényleges sebzés 50/65/80/95/110 (+ a célpont maximális életerejének 4/6,5/9/11,5/14%-a) 50/65/80/95/110 (+ a célpont maximális életerejének 4/6/8/10/12%-a)

Senna

Alapéleterő 590 560
Passzív – Bónusz fizikai sebzés A célpont aktuális életerejének 1–16%-a (a 11. szint elérésekor) 1–10%-a (a 10. szint elérésekor)

Swain hibajavítása

SZOMORÚ MADÁRKA Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Swain R – Démoni felemelkedését nem lehetett rendesen fejleszteni

2022. május 25. – Soron kívüli frissítés

Shyvana

HÁRMAS IKREK Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Shyvana Q – Ikerharapása eggyel több csapást okozott a kelleténél

A frissítés újdonságai

A Párbajhős Sion, Párbajhős Viktor, Párbajhős Samira, Párbajhős Tahm Kench és a Párbajhős Twitch hőskinézet 2022. május 26-án válik elérhetővé. A Pride-havi tartalmak, többek között ikonok és hangulatjelek június során végig elérhetők lesznek.

A hősök állóképességének frissítése

Állóképesség-alapértékcsomag


Az összes hős állóképességhez kötődő alapértékei az alábbiak szerint módosulnak.
Alapéleterő +70
Életerő növekedési értéke +14
Páncél növekedési értéke +1,2
Varázsellenállás növekedési értéke +0,8
SZEGÉNY, ELVESZETT LÉLEK Thresh eltérő állóképesség-alapértékcsomagot kap (lásd a hős részleteinél)

Gyógyítás, pajzs, öngyógyítás és a Súlyos seb hatás


Szögezzük le az elején, hogy NEM az öngyógyítást próbáljuk gyengíteni. Minden hős eltérően alkalmazza az öngyógyítást, így van, aki jobban fog kijönni ebből a frissítésből, mások viszont egy kicsit rosszabbul járnak. Természetesen éberen figyeljük a módosítások hatásait, és ha szükséges, gyorsan elvégezzük a finomhangolást.

Az állóképesség növelése mindenki számára megnöveli a gyógyítás, a pajzsok és az öngyógyítás fontosságát, ezért nagyjából hasonló mértékben gyengítjük ezeket a rendszereket. Ugyanezért kell gyengíteni a Súlyos seb hatást is ebben a frissítésben, hogy az ereje a gyógyításéhoz igazodjon, és nagyjából ugyanazon a szinten legyen, mint eddig. Ezek a módosítások a játék minden elemét érintik, beleértve a hősöket, a tárgyakat, a rúnákat, az idézői varázslatokat és a feladatokat.
Gyógyítás Kb. 10%-kal csökken a korai játékban; kb. 28%-kal a végjátékban (hősönként eltér)
Pajzserő Kb. 10%-kal csökken
Életvarázs Kb. 10%-kal csökken
Súlyos seb 40%-kal 30%-kal csökkentett gyógyítás
Felerősített Súlyos seb 60%-kal 50%-kal csökkentett gyógyítás

Proaktív, az elnyúló harcokat érintő gyengítések

A mostani frissítés után arra számítunk, hogy hosszabbak lesznek a harcok. Nem a meccseket szeretnénk hosszabbá tenni, csak megzabolázni néhány rendszert (Naptűz égisz, Holdkőmegújító, Démoni ölelés és Kondicionálás), amelyek egyeduralkodóvá válhatnak, ha nem avatkozunk közbe (emlékszünk a Bárdok ligájára?). Nem szeretnénk megelőző jelleggel gyengíteni a várhatóan túlzottan megerősödő hősöket, de további beavatkozás nélkül biztosan felborulna a tárgy- és a rúnarendszer egyensúlya.

Hősök

Mivel a mai frissítés gyakorlatilag az összes hőst érinti, ezért a saját érdekünkben nem írunk kontextust minden egyes karakterhez. Ugyanakkor az állóképesség-frissítésen felül több kényelmi módosítást is eszközölünk Swain nemrég kiadott átdolgozása után. Akit érint, bátran ugorjon a kedvenc madaras taktikusához.

Aatrox

E – Hősök elleni gyógyítás Az okozott sebzés 20/22,5/25/27,5/30% 18/20/22/24/26%-a
E (felerősítve az R alatt) – Hősök elleni gyógyítás Az okozott sebzés 26/32/38/44/50% 25/30/35/40/45%-a
R – Megnövelt öngyógyítás 30/45/60% 25/40/55%

Ahri

Passzív – Gyógyítás maximális számú jelző elérésekor (minionokból és szörnyekből) 40–120 (az 1–18. szinten) (+25% varázserő) 35–95 (az 1–18. szinten) (+20% varázserő)
Passzív – Gyógyítás hősök kiiktatásakor 80–200 (az 1–18. szinten) (+35% varázserő) 75–165 (az 1–18. szinten) (+30% varázserő)

Akshan

Passzív – Pajzs 40–300 (az 1–18. szinten) (+40% bónusz sebzés) 40–280 (az 1–18. szinten) (+35% bónusz sebzés)

Alistar

Passzív – Öngyógyítás 25–161 23–142 (az 1–18. szinten) (megjegyzés: továbbra is kétszer nagyobb a szövetségesek esetében)

Annie

E – Pajzs 40/90/140/190/240 (+40% varázserő) 40/85/130/175/220 (+35% varázserő)

Aphelios

Severum – Alaptámadásokból szerzett gyógyítás Az okozott sebzés 3–10%-a 2,5–9%-a (az 1–18. szinten)
Severum – Képességek használatából szerzett gyógyítás Az okozott sebzés 9–30%-a 8,3–30%-a (az 1–18. szinten)
Severum – Túlgyógyításból nyert pajzs Változatlan marad
R (Severum) – Gyógyítás hős elleni találatkor 275/400/525 250/350/450 (a 6./11./16. szinten)

Azir

E – Pajzs 80/120/160/200/240 (+70% varázserő) 70/110/150/190/230 (+60% varázserő)

Bard

W – Minimális gyógyítás 30/60/90/120/150 (+30% varázserő) 25/50/75/100/125 (+30% varázserő)
W – Maximális gyógyítás 60/105/150/195/240 (+60% varázserő) 50/80/110/140/170/200 (+60% varázserő)

Camille

Passzív – Adaptív pajzs A maximális életerő 20%-a 17%-a

Cassiopeia

E – Gyógyítás megmérgezett célpontok ellen 12/14/16/18/20% varázserő 10/11,5/13/14,5/16% varázserő, (továbbra is 75%-kal kevesebb minionok és kis szörnyek ellen)

Cho'Gath

Passzív – Gyógyítás 20–71 18–52 (az 1–18. szinten)

Darius

Q – Gyógyítás hősök és nagy szörnyek ellen A hiányzó életerő 15%-a 13%-a a pengével eltalált minden ellenfél után (legfeljebb 3 célpont)

Diana

W – Pajzs 30/45/60/75/90 (+30% varázserő) (+10% bónusz életerő) 25/40/55/70/85 (+25% varázserő) (+9% bónusz életerő)

Dr. Mundo

R – Megnövelt alapéleterő A hiányzó életerő 15/20/25%-a 10/15/20%-a

Ekko

W – Pajzs 80/100/120/140/160 (+150% varázserő) 70/90/110/130/150 (+150% varázserő)

Elise

Passzív (pók alak) – Alaptámadásokból szerzett gyógyítás 4/6/8/10 (+10% varázserő) 4/6/8/10 (+8% varázserő)

Fiora

Passzív – Gyógyítás gyenge pont eltalálásakor 40–115 35–100 (az 1–18. szinten)
R – Gyógyítás másodpercenként 80/110/140 (+60% bónusz sebzés) 75/110/125 (+60% bónusz sebzés)

Fiddlesticks

W – Gyógyítás szörnyek ellen Az okozott sebzés 50%-a 45%-a (továbbra is 15% minionok ellen)
W – Gyógyítás hősök ellen Az okozott sebzés 30/40/50/60/70%-a 25/32,5/40/47,5/55%-a

Galio

W – Varázssebzés elleni pajzs A maximális életerő 8/9,75/11,5/13,25/15%-a 7,5/9/10,5/11/13,5%-a

Gangplank

W – Gyógyítás 50/75/100/125/150 (+a hiányzó életerő 15%-a) 45/70/95/120/145 (+a hiányzó életerő 13%-a)

Garen

W – Pajzs 70/95/120/145/170 (+20% bónusz életerő) 65/85/105/125/145 (+18% bónusz életerő)

Gragas

Passzív – Gyógyítás A maximális életerő 8%-a 6,5%-a

Gwen

Passzív – Gyógyítás hősök ellen Az okozott sebzés 70%-a 60%-a
Passzív – Maximális gyógyítás hősök ellen 12–30 (az 1–18. szinten) (+7% varázserő) 10–25 (az 1–18. szinten) (+6,5% varázserő) alkalmanként

Illaoi

Passzív – Gyógyítás A csápok visszatöltik Illaoi hiányzó életerejének 5%-át 4,5%-át, ha legalább egy ellenséges hőst eltalálnak

Irelia

Q – Gyógyítás 8/10/12/14/16% sebzés 7/8/9/10/11% sebzés

Ivern

E – Pajzs 80/115/150/185/220 (+80% varázserő) 70/100/130/160/190 (+75% varázserő)

Janna

E – Pajzs 80/110/140/179/200 (+65% varázserő) 75/100/125/150/175 (+60% varázserő)
R – Gyógyítás másodpercenként 100/150/200 (+50% varázserő) 90/145/200 (+45% varázserő)

IV. Jarvan

W – Alappajzs 60/85/110/135/160 60/80/100/120/140
W – Pajzs növekedése A maximális életerő 1,5%-a 1,3%-a eltalált ellenséges hősönként

Kai'Sa

R – Pajzs 75/100/125 (+100/150/200% sebzés) (+100% varázserő) 70/90/110 (90/130/180% sebzés) (+90% varázserő)

Karma

W (R-rel felerősítve) – Gyógyítás 20% (+1% minden 100 varázserő után) 17% (+1% minden 100 varázserő után)
E – Pajzs 90/135/180/225/270 (+50% varázserő) 80/120/160/200/240 (+45% varázserő)
E (R-rel felerősítve) – Elsődleges pajzs 25/80/135/190 (+50% varázserő) 25/70/120/170 (+45% varázserő)

Katarina

R – Súlyos seb hatás ereje 60% 50%

Kayle

W – Gyógyítás 60/90/120/150/180 (+30% varázserő) 55/80/105/130/155 (+25% varázserő)

Kayn

Passzív (Darkin gyilkos) – Gyógyítás hősök képességgel való eltalálásakor az okozott fizikai sebzés 30-40%-a (az 1-18. szinteken) 25-35%-a (az 1-18. szinteken)
E – Gyógyítás 100/115/130/145/160 (+40% bónusz sebzés) 90/100/110/120/130 (+35% bónusz sebzés)
R (Darkin gyilkos) – Gyógyítás A célpont maximális életerejének 10,5%-a (+9,1% minden 100 bónusz sebzés után) 9,75%-a (+8,45% minden 100 bónusz sebzés után) (A sebzés 70%-a 65%-a)

Kha'Zix

W – Gyógyítás 60/85/110/135/160 (+50% varázserő) 55/75/95/115/135 (+50% varázserő)

Kindred

W (Passzív) – Gyógyítás maximális számú jelző elérésekor 49–100 47–81 (a hiányzó életerő alapján)
R – Gyógyítás 250/325/400 225/300/375

Kled

Passzív – Skaarl életereje visszatéréskor Skaarl maximális életerejének 50/60/70/80%-a 45/55/65/75%-a (az 1./6./11./16. szinten)
Q (nyeregben) – Súlyos seb hatás a célpont maga felé rántásakor 60% 50%

Lee Sin

W1 – Pajzs 55/110/165/220/275 (+80% varázserő) 50/100/150/200/250 (+80% varázserő)
W2 – Bónusz életerő és életlopás 5/10/15/20/25% 5/9,5/14/18,5/23%

Lillia

Passzív – Gyógyítás nagy szörnyek ellen 27–104 (az 1–18. szinten) (+6% varázserő) 24–75 (az 1–18. szinten) (+5,4% varázserő)
Passzív – Hősök elleni gyógyítás 12–140 (az 1–18. szinten) (+20% varázserő) 11–125 (az 1–18. szinten) (+18% varázserő)

Lissandra

R – Minimális öngyógyítás 100/150/200 (+30% varázserő) 90/140/190 (+25% varázserő)

Lulu

E – Pajzs 80/120/160/200/240 (+40% varázserő) 75/110/145/180/215 (+35% varázserő)
R – Bónusz életerő 300/450/600 (+50% varázserő) 275/425/575 (+45% varázserő)

Lux

W – Pajzs 45/65/85/105/125 (+35% varázserő) 40/55/70/85/100 (+35% varázserő)

Malphite

Passzív – Pajzs

A maximális életerő 10%-a 9%-a

Maokai

Passzív – Felerősített alaptámadásokból szerzett gyógyítás 5–65 (+ a maximális életerő 5–15%-a) a 17. szint elérésekor 5–45 (+ a maximális életerő 4,5–11%-a) a 15. szint elérésekor

Mordekaiser

W – Pajzsból szerzett gyógyítás 40/42,5/45/47,5/50% 35/37,5/40/42,5/45%

Morgana

Passzív – Gyógyítás a képességekből A hősöknek, nagy minionoknak, illetve közepes és nagy szörnyeknek képességekkel okozott sebzés 20%-ával 18%-ával gyógyít

Nami

W – Gyógyítás 60/85/110/135/160 (+30% varázserő) 55/75/95/115/135 (+25% varázserő)

Nasus

Passzív – Életlopás 10/16/22% 9/14/19% (1./7./13. szint)

Nautilus

W – Pajzs 45/55/65/75/85 (+ a maximális életerő 9/10/11/12/13%-a) 40/50/60/70/80 (+ a maximális életerő 8/9/10/11/12%-a)

Nidalee

E – Alapgyógyítás 35/55/75/95/115 (+32,5% varázserő) 35/50/65/80/95 (+27,5% varázserő)

Nocturne

Passzív – Felerősített alaptámadásokból szerzett gyógyítás 15–40 (az 1–18. szinten) (+15% varázserő) 13–30 (az 1–18. szinten) (+30% varázserő) eltalált ellenfelenként (a minionokkal szemben továbbra is 50%-kal kevesebb)

Nunu és Willump

Q – Alapgyógyítás nem hős egységek ellen 75/110/145/180/215 (+90% varázserő) (+10% bónusz életerő) 65/95/125/155/185 (+70% varázserő) (+6% bónusz életerő) (hősök ellen továbbra is 60%-kal kevesebb)

Olaf

W – Pajzs 10/45/80/115/150 (+a hiányzó életerő 25%-a) 10/40/70/100/130 (+a hiányzó életerő 22,5%-a)

Orianna

E – Pajzs 60/100/140/180/220 (+50% varázserő) 55/90/125/160/195 (+45% varázserő)

Poppy

Passzív – Pajzs a maximális életerő 15/17,5/20%-a 13/15,5/18%-a (az 1./7./13. szinten)

Pyke

Passzív – Szürke életerő felső korlátja A maximális életerő 60%-a 55%-a
Passzív – Szürke életerő elleni sebzés 10% (+0,25% minden halálosság után) 9% (+0,2% minden halálosság után)
Passzív – Szürke életerő elleni sebzés 45% (+0,5% minden halálosság után) 40% (+0,4% minden halálosság után)

Rakan

Passzív – Pajzs 33–254 (az 1–18. szinten) (+90% varázserő) 30–225 (az 1–18. szinten) (+85% varázserő)
Q – Gyógyítás 18–120 (az 1–18. szinteken) (+70% varázserő) 18–90 (az 1–18. szinteken) (+55% AP)
E – Pajzs 40/65/90/115/140 (+80% varázserő) 35/60/85/110/135 (+70% varázserő)

Rell

Q – Gyógyítás eltalált hősönként 10/15/20/25/30 (+a hiányzó életerő 5%-a) 10/15/20/25/30 (+a hiányzó életerő 4%-a)
W (Lesújtás) – Pajzs 40/70/100/130/160 (+a maximális életerő 13%-a) 35/60/85/110/135 (+a maximális életerő 12%-a)

Renata Glasc

E – Pajzs 50/70/90/110/130 (+50% varázserő) 50/65/80/95/110 (+50% varázserő)

Renekton

Q – Gyógyítás nem hős típusú egységek ellen 2/3/4/5/6 (+3% bónusz sebzés) 2/3/4/5/6 (+2% bónusz sebzés)
Q – Gyógyítás hősök ellen 12/18/24/30/36 (+16% bónusz sebzés) 10/14/18/22/26 (+15% bónusz sebzés)
Q (Felerősített) – Gyógyítás nem hős típusú egységek ellen 6/9/12/15/18 (+9% bónusz sebzés) 6/9/12/15/18 (+6% bónusz sebzés)
Q (Felerősített) – Gyógyítás hősök ellen 36/54/72/90/108 (+48% bónusz sebzés) 30/42/54/66/78 (+45% bónusz sebzés)

Riven

E – Pajzs 85/115/145/175/205 (+120% bónusz sebzés) 80/105/130/155/180 (+110% bónusz sebzés)

Rumble

W – Pajzs 60/95/130/165/200 (+50% varázserő) 60/90/120/150/180 (+45% varázserő)

Senna

Q – Gyógyítás 40/60/80/100/120 (+40% bónusz sebzés) (+40% varázserő) (+1,6 minden halálosság után) 40/55/70/85/100 (+30% bónusz sebzés) (+40% varázserő) (+1,6 minden halálosság után)
R – Pajzs 120/160/200 (+40% varázserő) (+1,5 lelkenként) 100/150/200 (+40% varázserő) (+1,5% lelkenként)

Seraphine

W – Pajzs 60/80/100/120/140 (+40% varázserő) 50/70/90/110/130 (+35% varázserő)
W – Szövetségesenkénti gyógyítás A célpont hiányzó életerejének 5/5,5/6/6,5/7%-a (+0,75% minden 100 varázserő után) 5/5,5/6/6,5/7%-a (+0,6% minden 100 varázserő után)

Shen

Passzív – Pajzs 50–101 (az 1–18. szinten) (+14% bónusz sebzés) 50–101 (az 1–18. szinten) (+12% bónusz sebzés)
R – Pajzs 140/320/500 (+17,5% varázserő) 130/290/450 (+16% bónusz életerő)

Singed

Q (az R alatt) – a Méregcsík által okozott Súlyos seb ereje 40% 30%

Sion

W – Pajzs 60/85/110/135/160 (+a maximális életerő 10/11/12/13/14%-a) 60/85/110/135/160 (+a maximális életerő 8/9/10/11/12%-a)

Skarner

W – Pajzs a maximális életerő 10/11/12/13/14%-a (+80% varázserő) a maximális életerő 9/10/11/12/13%-a (+80% varázserő)

Sona

W – Pajzs 25/50/75/100/125 (+30% varázserő) 25/45/65/85/105 (+25% varázserő)
W – Gyógyítás 30/50/70/90/110 (+20% varázserő) 30/45/60/75/90 (+15% varázserő)

Soraka

W – Gyógyítás 100/130/160/200/220 (+65% varázserő) 90/110/130/150/170 (+50% varázserő)
R – Gyógyítás 130/215/300 (+55% varázserő) 125/205/285 (+50% varázserő)

Swain

Passzív – Gyógyítás lélektöredékenként A maximális életerő 4/5,5/7/9%-a 3,5/4,5/5,5/7%-a (az 1./6./11./16. szinten)
R – Életszívás másodpercenként 15/40/65 (+25% varázserő) 15/30/45 (+20% varázserő)

Sylas

W – Gyógyítás 25/50/75/100/125 (+40% varázserő) 20/40/60/80/100 (+35% varázserő)

Tahm Kench

Q – Gyógyítás 10/15/20/25/30 (+a hiányzó életerő 4/4,5/5/5,5/6%-a) 10/12,5/15/17,5/20 (+a hiányzó életerő 3/3,5/4/4,5/5%-a)
E – Szürke életerőben tárolt sebzés 15/25/35/45/55% 13/21/29/37/45%
E – Szürke életerőben tárolt megnövelt sebzés 45/50/55/60/65% 40/42,5/45/47,5/50%

Talon

Q – Gyógyítás 10–70 (az 1–18. szinten) 9–55 (az 1–18. szinten)

Taric

Q – Gyógyítás 30 (+20% varázserő) (+Taric maximális életerejének 1%-a) 25 (+15% varázserő) (+Taric maximális életerejének 0,75%-a)
W – Pajzs a célpont maximális életerejének 8/9/10/11/12%-a 7/8/9/10/11%-a

Thresh

Életerő növekedési értéke 95 115
Pajzs növekedési értéke Változatlan (NEM vonatkozik rá az állóképesség alapértékcsomagja)
W – Pajzs 60/90/120/150/180 (+2 lelkenként) 50/75/100/125/150 (+2 lelkenként)

Trundle

Passzív – Gyógyítás az ellenfél maximális életerejének 2–7%-a 1,8–5,5%-a (az 1–18. szinten)

Tryndamere

W – Minimális gyógyítás 30/40/50/60/70 (+30% varázserő) 25/33/41/49/57 (+30% varázserő)
Q – További gyógyítás dühpontonként 0,5/0,95/1,4/1,85/2,3 (+1,2% varázserő) 0,45/0,75/1,05/1,35/1,65 (+1,2% varázserő)

Udyr

W – Pajzs 60/95/130/165/200/235 (+50% varázserő) 60/90/120/150/180/210 (+45% varázserő)
W – Gyógyítás A hiányzó életerőtől függően 2,5–5% 2–4%

Urgot

E – Pajzs 60/80/100/120/140 (+150% bónusz sebzés) (+15% bónusz életerő) 55/75/95/115/135 (+135% bónusz sebzés) (+13,5% bónusz életerő)

Varus

E – Súlyos seb 40% 30%

Vi

Passzív – Pajzs A maximális életerő 15%-a 13%-a

Viego

Passzív – Gyógyítás megszálláskor a célpont maximális életerejének 3%-a (+3% bónusz sebzés) (+2% varázserő) (+5% 100% támadási sebességenként) 2,5%-a (+2,5% bónusz sebzés) (+2% varázserő) (+5% 100% támadási sebességenként)
Q – Gyógyítás a megjelölt hősök elleni alaptámadásokkor 150% 135%
Q – Gyógyítás a megjelölt szörnyek elleni alaptámadásokkor 155% 145% (a minionok elleni gyógyítás továbbra is 10%-kal alacsonyabb)

Viktor

Q – Pajzs 30–115 (az 1–18. szinten) (+20% varázserő) 27–105 (az 1–18. szinten) (+18% varázserő)

Vex

W – Pajzs 50/80/110/140/170 (+80% varázserő) 50/75/100/125/150 (+75% varázserő)

Vladimir

Q – Gyógyítás 20/25/30/35/40 (+35% varázserő) 20/25/30/35/40 (+30% varázserő)
Q (Felerősített) – További gyógyítás 30–200 (az 1–18. szinten) + (a hiányzó életerő 5%-a (+4% varázserő)) 30–200 (az 1–18. szinten) + (a hiányzó életerő 5%-a (+3,5% varázserő))
Q (Felerősített) – További gyógyítás (minionok ellen) Csökkentés: 35% 30%
R – Gyógyítás egymást követő célpontok esetén a sebzés 50%-a 40%-a

Volibear

W – Gyógyítás 20/35/50/65/80 (+Volibear hiányzó életerejének 8/10/12/14/16%-a) 20/35/50/65/80 (+Volibear hiányzó életerejének 7/8,5/10/11,5/13%-a)
E – Pajzs a maximális életerő 15%-a (+80% varázserő) a maximális életerő 14%-a (+75% varázserő)
R – Bónusz életerő 200/400/600 175/350/525

Warwick

Q – Gyógyítás százaléka 30/45/60/75/90% 25/37,5/50/62,5/75%

Xin Zhao

Passzív – Gyógyítás 7–92 (az 1–18. szinten) (+10% sebzés) (+55% varázserő) 6–74 (az 1–18. szinten) (+7% sebzés) (+55% varázserő)

Yasuo

Passzív – Pajzs 115–525 100–475 (az 1–18. szinten)

Yone

W – Pajzs 40–60 (az 1–18. szinten) (+60% bónusz sebzés) 35–55 (az 1–18. szinten) (+55% bónusz sebzés)

Yorick

Q – Minimális gyógyítás 12–82 (az 1–18. szinten) 10–68 (az 1–18. szinten)

Yuumi

Passzív – Pajzs 60–400 (az 1–18. szinten) (+30% varázserő) 56–360 (az 1–18. szinten) (+25% varázserő)
E – Gyógyítás 70/100/130/160/190 (+35% varázserő) 65/90/115/140/165 (+25% varázserő)

Zac

Passzív – Gyógyítás ragacsdarabok felhasználásakor a maximális életerő 5/6/7/8%-a 4/4,75/5,5/6,25%-a

Tárgyak

Tüskevért

Tüskék – Súlyos seb 40% 30%
Súlyos seb mozgásképtelenné tett hősök esetében 60% 50%

Bokormellény

Tüskék – Súlyos seb 40% 30%

Halálos emlékeztető

Vérmérgezés – Súlyos seb 40% 30%
Vérmérgezés – Súlyos seb 3, hős elleni támadás után 60% 50%

Vegyszerbandita lánckardja

Csákányvágta – Súlyos seb 40% 30%
Csákányvágta – Súlyos seb az 50%-nál kevesebb maximális életerővel rendelkező célpontok esetében 60% 50%

A hóhér hangja

Tépett seb – Súlyos seb 40% 30%

Morellonomikon

Átok – Súlyos seb 40% 30%
Átok – Súlyos seb az 50%-nál kevesebb maximális életerővel rendelkező célpontok esetében 60% 50%

Vegytech rothasztó

Gombaméreg – Súlyos seb 40% 30%
Gombaméreg – Súlyos seb a te és a felerősített szövetségesed következő sebzése által 60% 50%

A feledés gömbje

Elátkozott – Súlyos seb 40% 30%

Az Üresség botja

Varázstörés 45% 40%

Mételyékkő

Varázstörés 15% 13%

Lord Dominik üdvözlete

Páncéltörés 35% 30%

Utolsó lehelet

Páncéltörés 20% 18%

Démoni ölelés

Égetés sebzése A maximális életerő 2%-a (közelharcos)/1,2%-a (távolsági harcos) 1,8%-a (közelharcos)/1,0%-a (távolsági harcos)

Holdkőmegújító

Csillagfényes kegy – Gyógyítás 70 60
Gyógyítás és pajzserő 6% 5% jelzőnként (a maximum továbbra is 5 jelző)
Mitikus passzív +10 +8 gyógyítás a Csillagfényes kegy után, birtokolt legendás tárgyanként (ugyanez vonatkozik az Ornn mesteri tárgyra, a Csillaglövőre)

Naptűz égisz

Sebzéserősítés 12% 10% jelzőnként (továbbra is 6 jelző a maximum) (ugyanez érvényes Ornn mesteri tárgyára, az Izzó címerre is)

Haláltánc

Gyógyítás 175% 150% bónusz sebzés

Isteni pusztító

Gyógyítás A maximális életerő 7,8%-a (közelharcos)/3,6%-a (távolsági harcos) 6%-a (közelharcos)/3%-a (távolsági harcos)

Doran gyűrűje

Szipolyozás – Mana-regenerálódás Visszaállítás 0,75 mana másodpercenként, megnövelve 1,25-re 1 mana másodpercenként, megnövelve 1,5-re 10 másodpercig
Gyógyítás mana helyett 50% 45% a Szipolyozás értékéből

A düh elixírje

Fizikai életvarázs 15% 12%

Hármastél

Pajzs 100–200 (+5% aktuális mana) 100–180 (+4,5% aktuális mana)

A vízköpő sziklavértje

Pajzs 100 (+100% bónusz életerő) 100 (+90% bónusz életerő)

Vérivó

Életvarázs 10% 8% (15% 10% Ornn mesteri tárgya, a Szüntelen éhség esetében)
Gyógyítás 25% sebzés (+10% hiányzó életerő) 20% sebzés (+8% hiányzó életerő)

Záporpenge

Életvarázs 8% 7%

Parázskés

Életvarázs 8% 7%

Lovagi eskü

Öngyógyítás 8% 7% egy Méltó szövetséges által kiosztott sebzésből

Az Iron solarik medálja

Pajzs 200–365 180–330 (a célpont 1–18. szintjén) (ugyanez érvényes Ornn mesteri tárgya, az Arany hajnal ereklyetartója esetében is)

Malmortius bendője

Életvarázs 12% 10%

Mikael áldása

Gyógyítás 100–200 (az 1–18. szinten) 100–180 (az 1–18. szinten)

Kalapács

Gyógyítás A maximális életerő 2%-a (közelharcos)/1%-a (távolsági harcos) 1,6%-a (közelharcos)/0,8%-a (távolsági harcos)

Megváltás

Gyógyítás 200–400 180–340 (a célpont 1–18. szintjén)

Szurdokhasító

Életvarázs 8% 7% (10% 8% a mesteri Ornn-tárgy, az Ikáthia átka esetében)

A szeráf ölelése

Gyógyítás Az elköltött mana 35%-a 25%-a

Az elemi jég szilánkja

Alap mana-regenerálódás 100% 115%

Sterak kihívása

Pajzs 75% 70% bónusz életerő

Vámpírjogar

Életlopás 8% 7%

Vérszomjas

Életlopás 20% 18%
Túlgyógyítás pajzsa 50–350 50–320 (az 1–18. szinten)

Holdfogyatkozás

Életvarázs 8% 7% (10% 8% a mesteri Ornn-tárgy, az Együttállás esetében)
Pajzs 180 (+40% sebzés) 160 (+35% sebzés) (távolsági hősök esetében továbbra is 50%-kal kevesebb)

Halhatatlan pajzsíj

Életlopás 8% 7% (10% 8% a mesteri Ornn-tárgy, a Vérőrszem esetében)
Pajzs 275–700 250–630 (az 1–18. szinten)

Rúnák

Kondicionálás

Páncél és varázsellenállás teljes növekedése 5% 4%

Hódító

Életvarázs 9% (közelharcos)/8% (távolsági harcos) 6% (közelharcos)/5% (távolsági harcos)

Az élet forrása

Szövetséges gyógyítása megjelölt ellenfelek megtámadása esetén 5 (+a maximális életerő 1%-a) 5 (+a maximális életerő 0,9%-a)

A halhatatlanok szorítása

Gyógyítás A maximális életerő 2%-a (közelharcos)/1,2%-a (távolsági harcos) 1,7%-a (közelharcos)/1,02%-a (távolsági harcos)
Sebzés A maximális életerő 4%-a (közelharcos)/2,4%-a (távolsági harcos) 3,5%-a (közelharcos)/2,1%-a (távolsági harcos)

Őrző

Pajzs 50–130 (az 1–18. szinten) (+15% varázserő) (+9% bónusz életerő) 45–120 (az 1–18. szinten) (+12,5% varázserő) (+8% bónusz életerő)

Semlegesítő gömb

Varázssebzés elleni pajzs 40–120 (az 1–18. szinten) (+15% bónusz sebzés) (+10% varázserő) 35–110 (az 1–18. szinten) (+14% bónusz sebzés) (+9% varázserő)

Túlgyógyítás

Maximális pajzs 10 (+10% maximális életerő) 10 (+9% maximális életerő)

Aery megidézése

Pajzs 35–80 (az 1–18. szinten) (+40% bónusz sebzés) (+25% varázserő) 30–75 (az 1–18. szinten) (+35% bónusz sebzés) (+22,5% varázserő)

A vér íze

Gyógyítás 18–35 (az 1–18. szinten) (+20% bónusz sebzés) (+10% varázserő) 16–30 (az 1–18. szinten) (+15% bónusz sebzés) (+8% varázserő)

Diadal

Gyógyítás A hiányzó életerő 12%-a 10%-a

Idézői varázslatok

Pajzs

Pajzs 115–455 105–411 (az 1–18. szinten)

Gyógyítás

Gyógyítás 90–345 80–318 (az 1–18. szinten)

Égetés

Súlyos seb 60% 50%

Sújtás

Gyógyítás 90 (+a maximális életerő 10%-a) 80 (+a maximális életerő 7,5%-a)

Rendszerek

Hegysárkány

Hegyi Sárkánylélek – Pajzs 200 (+18% bónusz sebzés) (+13,5% varázserő) (+13,5% bónusz életerő) 180 (+16% bónusz sebzés) (+12% varázserő) (+12% bónusz életerő)

Óceánsárkány

Az óceán akarata (halmozódó erősítés) – Életerő-regenerálódás a hiányzó életerő 2,5/5/7,5/10%-a a hiányzó életerő 2/4/6/8%-a legyilkolt Óceánsárkányonként
Óceáni Sárkánylélek – Gyógyítás 160 (+36% bónusz sebzés) (+22,5% varázserő) (+9% bónusz életerő) 130 (+26% bónusz sebzés) (+17% varázserő) (+7% bónusz életerő)

Baron Nashor

Sebzés 125 (+ percenként 8) 150 (+ percenként 10)
Maximális sebzés 435 520 (a 40. percben)
Ürességrontás – Varázssebzés 60 (+20% sebzés) 70 (+20% sebzés)
frissítveNE A SZERENCSÉN MÚLJON Baron mostantól csak a legutóbbi sebzés után 30 másodperccel „lép szintet”, és növeli meg értékeit, azaz az életerejét

Tornyok

Külső torony sebzése 152–278 167–391 (a 0:00–13:30. percben)
Belső torony sebzése 170–305 187–427 (a 0:00–13:30. percben)
Inhibitortorony sebzése 170–305 187–427 (a 0:00–13:30. percben)
Nexustorony sebzése 150–285 165–405 (a 0:00–13:30. percben)

Közepes léptékű utólagos módosítások

Swain


Az R finomhangolva.

R – Démoni felemelkedés

frissítveSwain mostantól automatikusan elsüti a Démontűz képességét, amikor az R – Démoni felemelkedés véget ér. Erre nem kerül sor abban az esetben, ha az R – Démoni felemelkedés Swain sajnálatos elhalálozása miatt ér véget.
frissítveSwain mostantól teljesen feltölti démoni energiahullámát a hősök kiiktatásával.

Taliyah



Hibajavítások

  • Kijavítottunk számos hibát, amelyek miatt Taliyah nem tudta megfelelően sorba állítani a varázslatait
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Taliyah Q – Szilánkzápor képességének töltési ideje nem mindig működött megfelelően, amikor kimerített földterületen sütötte el
  • Kijavítottunk néhány hanghibát Taliya és a kimerített földterület interakciói kapcsán

Viselkedésfigyelő és versenyrendszerek

Kitüntetéses hazateleportálás


Kitüntetett játékosok, figyelem! Új kitüntetéses hazateleportálási vizuális effektus vált elérhetővé a játékbeli villantáshoz, és automatikusan vonatkozik a következő esetekre:
  • 5. kitüntetési szintű játékosok
  • Legalább 3. kitüntetési szintű játékosok, akiket EMELLETT legalább egy olyan csapattárs kitüntetett a legutóbbi játékban, aki nem volt előre összeállított csapat tagja
  • Legalább 3. kitüntetési szintű játékosok, akiket EMELLETT legalább két olyan csapattárs kitüntetett a legutóbbi játékban, aki előre összeállított csapat tagja volt

Kihívói hazateleportálás


Frissítettük a Kihívói hazateleportálási animációt. Ha egy játékos mindkettőre jogosult, a Kihívói hazateleportálás vizuális effektusa érvényesül a kitüntetéses hazateleportáláséval szemben.

Barátfelvételi kérelem blokkolása


Mostantól letilthatók játékosok a Barátfelvételi kérelem felugró ablakban. (Bizony, vége a kéretlen kérelmek áradatának!)

Magas MKP-értékkel rendelkező párosokra vonatkozó korlátozások (csak a KR és az NA régiókban)


A 12.10-es frissítésben teszteljük a páros várólista egyik módosítását, amely kizárólag a KR és NA régiók legfelsőbb szintjeit érinti.
Mivel az előre összeállított páros némi előnyben van, és jelenleg a legfelsőbb szinten csak egyéniben lehet játszani, a rendszer az aktuális rangot veszi figyelembe. A mostani változtatást követően a legfelsőbb szintekre vonatkozó korlátozások az MKP-pontszámra is vonatkoznak.

A cél az, hogy a ranglétramászó törpefiókok ne juthassanak be a páros várólistán keresztül a legfelsőbb szintre. Azonban a változás az alacsonyabb szintre kerülő egykori csúcsjátékosokat és a legjobb Gyémánt I szintű játékosokat is érintheti.

Eddig ezek a játékosok párba állhattak, és nagy valószínűséggel juthattak be a legfelsőbb szintű meccsekre, ami nem igazságos, hiszen az ellenfeleik nem kerülhettek párosként a játékba. Ha ez a módosítás beválik, megfontoljuk, hogy a többi régióban is bevezessük-e. A kérdést a szezon kezdete előtt tervezzük elbírálni.

Frissített vizuális effektusok

Nami

Alap Teljes átdolgozás
Koi Nami Az új alapváltozattal azonos, átszínezéssel
Folyami lélek Nami Az új alapváltozattal azonos, átszínezéssel
Urf, a víziboci Nami Az új alapváltozattal azonos
Mélytengeri Nami Kisebb módosítások az új alapváltozatnak megfelelően
SKT T1 Nami Kisebb módosítások az új alapváltozatnak megfelelően
Program Nami Kisebb módosítások
Bűbájos varázsbot Nami Nem változik
Kozmikus végzet Nami Nem változik
Bűbájos Nami Nem változik

Twisted Fate

Alap Teljes átdolgozás
PAX Twisted Fate Az új alapváltozattal azonos
Kőr bubi Twisted Fate Az új alapváltozattal azonos
A nagyszerű Twisted Fate Teljes átdolgozás
Tangó Twisted Fate Az új alapváltozattal azonos
Párbajhős Twisted Fate Teljes átdolgozás
Muskétás Twisted Fate Az új alapváltozattal azonos
Alvilági Twisted Fate Teljes átdolgozás
Piros lap Twisted Fate Az új alapváltozattal azonos
Zsebmetsző Twisted Fate Az új alapváltozathoz igazodik
Vérhold Twisted Fate Az új alapváltozathoz igazodik
Pulzustűz Twisted Fate Kisebb módosítások az új alapváltozatnak megfelelően
Odüsszeia Twisted Fate Kisebb módosítások az új alapváltozatnak megfelelően
Bűnvárosi Twisted Fate Kisebb módosítások az új alapváltozatnak megfelelően

Hibajavítások és kényelmi változtatások

  • RENDRAKÁS AZ ESZKÖZTIPPEK KÖZÖTT: Számos eszköztippet frissítettünk, hogy egységesebbek, világosabbak vagy pontosabbak legyenek!
  • SHYVANA – KÉNYELMI MÓDOSÍTÁS: Shyvana Q – Ikerharapása mostantól kis mértékben megnöveli a támadási hatótávot, hasonlóan más, támadásokat visszaállító képességekhez (mint Nasus Q – Szipolycsapása)
  • Shyvana Sárkány alakjának Q – Ikerharapás képessége mostantól helyesen kétszer támad az Inhibitorokra és a Nexusra
  • Kled R – Előreeeeeeee!!! képessége mostantól nem okozza az animáció vizuális szétcsúszását az ellenfél szemszögéből (vééégre!).
  • Sion mostantól nem tudja hátralökni a Szurdok Hírnökét az E – Gyilkos üvöltéssel
  • A Szellemarc mostantól megfelelően megnöveli az életvarázsból nyert gyógyítást
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Rengar felerősített Q – Vadságának tornyok elleni támadásai nem biztosítottak neki bónusz támadási sebességet
  • Mostantól nem használódnak el bizonyos, tömegirányítás elleni immunitást biztosító képességek a szövetségesek által aktivált gránáttobozok miatt (például Dr. Mundo Passzív – Oda megy, ahova akar, Malzahar Passzív – Ürességburok és Morgana E – Fekete pajzs képessége)
  • Kog'Maw Passzív – Ikáthiai meglepetése mostantól nem aktiválhatja a saját Halhatatlan pajzsíja aktív hatását
  • A Halálos iram mostantól megfelelően aktiválódik az ellenséges hősök klónjai ellen
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt az Átkozott béklyó töltési idejét nem módosította helyesen a tárgyakra vonatkozó képességgyorsítás
  • A Fagyos erősítés helyére az Első csapás lép az olyan hősök esetében, akik nem rendelkeznek megfelelő tömegirányító hatással (Nidalee, miért..? </3)
  • Kijavítottunk egy hanghibát, amely matt néha a háború ködén keresztül is hallani lehetett a nem hatalmas dzsungelszörnyek érkezését vagy halálát
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt néha akkor is hallani lehetett a Hexkapuk használatát, ha a játékos nem nézett rájuk
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Pyke W – Alámerülésének indítása vagy megszüntetése eltávolította a vörös árnyalatú effektust a képernyőről, ha a hős közben Nocturne R – Paranoiájának hatása alatt állt
  • Kijavítottunk pár apró következetlenséget Yorick W – Sötét menet és E – A gyász köde képességének vizuális effektusaiban
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt az Azonnali bénulás kihívás hibásan vett figyelembe bizonyos lassításokat
  • Kijavítottunk egy hibát, amely miatt az „Aktív részvétel” kihívás hibásan vett figyelembe bizonyos kiiktatásban való részvételeket

Hamarosan megjelenő kinézetek és chromák

A frissítéssel a következő hőskinézetek jelennek meg:



  • Kimásolva a vágólapra