Tekintély kiadású taktikusok érkeznek a TFT-be! Eláruljuk, milyen terveink vannak velük a TFT-ben.
Röviden: Tekintély kiadású taktikusok érkeznek a TFT-be, az első közülük pedig Tekintély kiadású Csibi Sárkánymágus Yasuo lesz. Először a TFT kínai szerverén fog megjelenni, majd 2024-ben a Riot többi régiójában is elérhető lesz. A részletes információkért, például a szétválasztott régiós megjelenés magyarázatáért olvassatok tovább!
A Tekintély kiadás egy új taktikusi osztály, amely hamarosan megjelenik a TFT-ben! Ezeket a taktikusokat azoknak a játékosoknak készítettük, akik stílusosan szeretnék uralni a Szövetséget, és az előszobában mindenkinek a tudtára kívánják adni, hogy a Stillwater fegyházra szavaznak.
Minden Tekintély kiadású taktikus teljesen új töltőképernyővel, vizuális effektusokkal és a saját, egyedi kivégzési animációjával érkezik.
A TFT első Tekintély kiadású taktikusa Tekintély kiadású Csibi Sárkánymágus Yasuo. Első körben a TFT kínai szerverein jelenik meg a következő napokban, majd 2024-ben válik világszerte elérhetővé.
Ezelőtt azonban, még idén érkezik a TFT-be egy másik Tekintély kiadású taktikus is a következő készlettel, és a korlátozott ideig elérhető, egyelőre jobb híján Gyűjtői Kincses vidék-kincsnek nevezett tárgy tartalmaként lehet megszerezni. A következőkben erről lesz szó.
Egy kicsit előreszaladtunk, de a Gyűjtői kincsek egyelőre rövid távú megoldásként szolgálnak. Egy olyan új rendszeren dolgozunk, amelyet magunk között „Szezonális boltnak” nevezünk, a célja pedig a személyes mozgástér növelése és a konkrét kinézetmódosítók, például a Tekintély kiadású taktikusok megcélzása. Még az elején vagyunk a rendszer fejlesztésének, de mindenről tájékoztatunk majd titeket, mielőtt jövőre bevezetjük! Egyelőre az alábbi részleteket lehet tudni a Gyűjtői kincsekről:
A Gyűjtői kincsek tökéletesek azoknak a játékosoknak, akik szeretnék megkaparintani az exkluzív Tekintély kiadású taktikust, rengeteg más prémium kinézetmódosítót, vagy egy olyan mitikus taktikust, aki esetleg eddig kimaradt.
A rövid válasz az, hogy nem – különböző okokból döntöttünk a Tekintély kiadású Csibi Sárkánymágus Yasuo megalkotása mellett. Az első kivégzési animációval rendelkező taktikusunkként (és mert Yasuo egyébként is egy eléggé népszerű hős) Csibi Sárkánymágus Yasuo rendkívül népszerűvé vált, ezért úgy éreztük, ő a megfelelő választás az első Tekintély kiadású taktikusnak.
A jövőben azonban szeretnénk olyan, meglévő alaptaktikusokon alapuló Tekintély kiadású taktikusokat létrehozni, amelyeknek ezen változatai még ismeretlenek a Szövetségben. Az első új Tekintély kiadású taktikusunkkal az év későbbi részében, a következő készlet kiadásakor találkozhattok!
Ez egy kicsit bonyolult, de azért választottuk ketté a Tekintély kiadású Csibi Sárkánymágus Yasuo megjelenését Kína és a többi régió között, mert több időre van szükségünk a globális terjesztési rendszereink fejlesztésének befejezéséhez. A kínai szerverünkön másfajta alaptechnológiával dolgozunk, továbbá a helyi piachoz készült tartalomterjesztési rendszer is különbözik, így ott rendelkezésre áll a technológia a többi régiót megelőző kiadáshoz.
Mivel a Tekintély kiadású Csibi Sárkánymágus Yasuo fejlesztésével azelőtt végeztünk, hogy készen állnánk a globális megjelenésére, úgy döntöttük, hogy először kiadjuk Kínában, ahol a megjelenése egybeesik az ottani e-sport egyik mérföldkövével, a globális kiadásra pedig a következő év elején kerül sor. Tudjuk, hogy a helyzet nem ideális a világ különböző pontjain a megjelenésre váró játékosok számára, de szerettük volna legalább tisztázni az okokat, és mindenkit biztosítani afelől, hogy Tekintély kiadású Csibi Sárkánymágus Yasuo minden régióba meg fog érkezni. Köszönjük a támogatást, és már alig várjuk, hogy a közeljövőben a csilivili új Tekintély kiadású taktikusok az egész világon ellepjék a Szövetséget!
• Milyen hatással lesznek a Gyűjtői kincsek a normál Kincses vidék-kincsek garantált bónuszaira?
• Milyen korábban kiadott csibi és mitikus tartalmak lesznek elérhetők a Gyűjtői kincsben?
• Lehet majd ígéretzsetonokat szerezni vagy használni a Gyűjtői kincseken?
• További részleteket szeretnék tudni a Szezonális boltról!