League of Legends 26.12-es frissítési jegyzetek
Folytatjuk a 2. szezonnal és a támogatók elvárt játékával kapcsolatos finomhangolást: gyengítjük a varázserőt gyűjtő Xin Zhaót, erősítjük Yuumit, és az MSI-ra készülődve megpróbáljuk növelni a hősválasztás változatosságát a verseny előtt. Bár a változtatások egy részével kifejezetten a profikat célozzuk (bocsi, Varus), a többségük gyakorlatilag minden tudásszinten érezteti a hatását, például Lee Sin és Nocturne kevésbé lesz veszedelmes a dzsungelben. A következő frissítés szintén ebben a szellemiségben fog készülni, aztán visszatérünk a megszokott kerékvágásba.
Szeretnél még többet megtudni a League of Legendsről? A közösségi szerkesztésű wikioldalt itt találod!
Nem ezeket a frissítési jegyzeteket kerested? A TFT frissítési jegyzeteit itt találod!
Erika „Riot Cashmiir” Haas
Steven „Riot sternest” EarnestA frissítés újdonságai
A Normál Draft várólista elérhetősége
Örömmel jelentjük be, hogy az ME, az OC és az SG szervereken az eddigi, időben korlátozott elérhetőség helyett folyamatosan játszható lesz a várólista, mivel a 2025-ös év vége óta érdemi javulás volt megfigyelhető a várakozási idő terén.
A legfelső osztályok párosaira vonatkozó korlátozások
A legfelső osztályok párosaira vonatkozó korlátozások a 2. szezon kezdetével léptek életbe azokban a régiókban, ahol ez visszaállítással jár a legfelsőbb szinteken is. Folyamatosan figyeljük a csapatok relatív erőviszonyait ezekben az osztályokban, hogy kiderüljön, milyen változtatásokra van szükség a páros játék ismételt engedélyezése előtt az érintett régiókban; egyelőre úgy látjuk, ezek nélkül a fejlesztések nélkül nem lenne tanácsos engedélyezni a páros játékot. Természetesen értesítünk titeket, ha adottak lesznek a feltételek a páros játék engedélyezéséhez.
Kitüntetési rendszer a közösségi panelen
Mostantól a közösségi panelen keresztül is elérhetők a kitüntetési rendszerrel és az aktív büntetésekkel kapcsolatos információk, így könnyen nyomon követhető az aktuális szint, a jóvátétel felé tett lépések, illetve a viselkedésetek meccseitekre gyakorolt hatása. A panelen belül látható lesz a kitüntetési szint, minden korlátozás, és hogy mit kell tenni a jó hírnév visszaállításához, ami állandó emlékeztetőként fog szolgálni arra, hogy pozitív közösséget szeretnénk építeni veletek.
Hősök
Aatrox
Szeretnénk megtámogatni Aatroxot, mivel egy ideje a partvonalon csücsül, holott a jelenlegi elvárt játékban elvileg bérelt helye lehetne a darkinnak. Erősebé tesszük a Q-val elért pontos találatait, ami a játéktudása egyik fokmérőjének tekinthető, és hatékonyabbá teszi őt a lomha tankok és a sebezhető hősökkel szemben.
Q – A darkin penge
- A kiemelt terület bónusz sebzése: 70 ⇒ 75
Gwen
Gwent egy ideje mintha kinyisszantották volna az elvárt játékból minden tudásszinten. Az Alkony és hajnal 26.09-es frissítésben kiadott kisebb átdolgozása eléggé betett neki, ezért most erősítjük a hős korai játékát. Továbbra is erősödő hős marad, de a népszerű első tárgyának gyengítése túlságosan alávágott a korai játékának. A mostani változtatások után bátrabban szaladgálhatnak ollóval a Gwen-játékosok az amatőrtől a profi szintig!
Q – Nyissz, nyissz!
- Nyisszantások alapsebzése: 10/13,5/17/20,5/24 ⇒ 10/14/18/22/26
E – Csak egy gyors vágás
- Bónusz támadási sebesség: 20/35/50/65/80% ⇒ 30/42,5/55/67,5/80%
Hwei
A vártnál negatívabb hatása volt Hweire annak, hogy a 26.08-as frissítésben változtattunk a lassító hatásai halmozásán és a más lassító hatásokkal való interakcióján. Már akkor erősítettük, hogy kompenzáljuk ezért, de néhány frissítés alatt egyértelművé vált, hogy rosszul járt a változtatással, ezért a Q és az E képességét egyaránt erősítjük, hogy mindegyik versenyképes maradjon.
Q – Téma: Katasztrófa
- QQ sebzése: 50 / 80 / 110 / 140 / 170 (+70% varázserő) (+ a célpont maximális életerejének 3 / 4 / 5 / 6 / 7%-a) ⇒ 50 / 80 / 110 / 140 / 170 (+80% varázserő) (+ a célpont maximális életerejének 3 / 4 / 5 / 6 / 7%-a)
- QW sebzése: 60 / 85 / 110 / 135 / 160 (+25% varázserő), ami legfeljebb 120 / 201,875 / 302,5 / 421,875 / 560 (+50 / 59,375 / 68,75 / 78,125 / 87,5% varázserő) értékre nő ⇒ 60 / 85 / 110 / 135 / 160 (+30% varázserő), ami legfeljebb 120 / 201,875 / 302,5 / 421,875 / 560 (+60 / 71,25 / 82,5 / 93,75 / 105% varázserő) értékre nő
- QE lassítása: 30% ⇒ 35%
E – Téma: Gyötrelem
- Töltési idő: 13 / 12,5 / 12 / 11,5 / 11 mp. ⇒ 12 / 11,5 / 11 / 10,5 / 10 mp.
Jax
A kedvenc horgász-nagymesterünk türelmesen várt a lehetőségre, hogy lecsaphasson. Jax magas sebzésű hős, aki egyre inkább felpörög a harcok közben, de manapság ráfarag, aki őt választja a szívós ellenfelek ellen. A mostani változtatásokkal anélkül töltheti be ezt a funkcióját, hogy átesnénk a ló túloldalára.
Q – Ugró csapás
- Manaköltség: 65 ⇒ 50
E – Ellencsapás
- Célpont maximális életerejével arányos sebzés: 3,5% (minimális sebzés) / 7% (maximális sebzés) ⇒ 4% (minimális sebzés) / 8% (maximális sebzés)
Lee Sin
A közelmúltban megszüntettünk néhány, Lee Sin képességeivel kapcsolatos korlátozást, aminek nyilván örültek a Lee-játékosok, így viszont egyértelműen túl erőssé vált a hős. Szeretnénk esélyt adni az ellenfeleinek, ezért csökkentjük a nyers sebzését.
Alapértékek
- Sebzés növekedése: 3,7 ⇒ 3,4
Q1 – Hanghullám
- Sebzés: 65 / 95 / 125 / 155 / 185 (+95% bónusz sebzés) ⇒ 60 / 90 / 120 / 150 / 180 (+90% bónusz sebzés)
Q2 – Rezonáns csapás
- Sebzés: 65 / 95 / 125 / 155 / 185 (+95% bónusz sebzés) ⇒ 60 / 90 / 120 / 150 / 180 (+90% bónusz sebzés)
Nocturne
Nocturne az erősebb hősök közé tartozik egy ideje, különösen a felsőbb tudásszinteken. Szeretjük az egyedi játékstílusát, amihez viszonylag alacsony töltési idejű végső képesség tartozik. Ezúttal az 1v1 párharcokban és a farmolás terén gyengítjük, mivel több hatékony eszköze is van egyenlőtlen harcok kezdeményezésére.
Q – A sötétség útja
- Sebzés: 65 / 110 / 155 / 200 / 245 ⇒ 65 / 105 / 145 / 185 / 225
Orianna
Oriannát sokan a LoL „tökéletes hősének” nevezik, aki az elmúlt években mindent elért: uralta az ösvényeket, védelmezte a szövetségeseit és elképesztő sebzést produkált a csapatharcokban. Az elmúlt néhány frissítésben kiemelt figyelmet kapott a profi játékokban, és úgy érezzük, hogy ezt a túl erős korai játékának is köszönheti az ösvényen. Továbbra is lesznek nagy pillanatai… de inkább csak bizonyos helyzetekben és a mesterien célzott lökéshullámokkal, és nem a korai ösvény uralásával.
Alapértékek
- Alapéleterő: 585 ⇒ 565
Passzív – Óraművi leszámolás
- Sebzésnövelés jelzőnként: 20% ⇒ 15%
R – Parancs: vonzáshullám
- Sebzés: 250/400/550 (+95% varázserő) ⇒ 225/350/475 (+110% varázserő)
Ryze
Ryze korai csatározása még hatékonyabbá vált a Pusztítótűz érintésével. Egy erősödő, kombókra építő mágusról van szó, ehhez képest viszont majdnem kikezdhetetlenné vált az ösvényen. Ezért Oriannához hasonlóan alacsonyabb fokozatra csavarjuk a korai játékát, a végjátékban viszont hozni fogja az elvárt szintet.
Alapértékek
- Alapéleterő: 645 ⇒ 620
- Alapsebzés: 58 ⇒ 55
Sylas
Sylas azok közé a hősök közé tartozik, akik a rövidebbet húzták a 2. szezonnal. Úgy érezzük, hogy továbbra is hatékonyan tudja zaklatni az ellenfeleit az ösvényen a korai játékban, de egyszerűen nem tud kellő mértékben erősödni, most e téren próbálunk segíteni.
Q – Lánctámadás
- Kezdeti sebzés: 40 / 60 / 80 / 100 / 120 (+40% varázserő) ⇒ 40 / 65 / 90 / 115 / 140 (+45% varázserő)
W – Királyölő
- Gyógyítás mértéke: 20 / 40 / 60 / 80 / 100 (+20% varázserő) (+ Sylas bónusz életerejének 5%-a), ami Sylas hiányzó életerejétől függően legfeljebb 100%-kal nőhet ⇒ 20 / 40 / 60 / 80 / 100 (+30% varázserő) (+ Sylas bónusz életerejének 5%-a), ami Sylas hiányzó életerejétől függően legfeljebb 100%-kal nőhet
Syndra
Passzold a labdát, Ori! Syndra W-ből és R-ből eredő megbízható sebzése megcsappant a közelmúltban, ezért növeljük az erősödését, méghozzá a Sötét gömbön, a legfontosabb és legtöbb ügyességet igénylő képességén keresztül. Reméljük, hogy ezek az érdekes és gyakorlatias erősítések minden tudásszinten felkeltik iránta a játékosok érdeklődését.
Alapértékek
- Alapéleterő: 563 ⇒ 583
Q – Sötét gömb
- Sebzés: 80–220 (+65% varázserő) ⇒ 90–230 (+70% varázserő)
Tristana
Két év telt el azóta, hogy az elvárt játékban a lövészek uralták a középső ösvényt. Semmiképp sem szeretnénk visszatérni ehhez, de ettől függetlenül néhány lövészt kifejezetten örömmel látunk a középső ösvényen, hogy színesebbé tegyék a játékot. Tristana például remek jelölt erre, mert alig láttuk nyomát errefelé azóta, hogy néhány szezonnal ezelőtt megnöveltük a Q-ja manaköltségét. Részben visszavonjuk ezt a korábbi változtatást, és növeljük a szinttel való erősödését.
Alapértékek
- Sebzés növekedése: 2,9⇒ 3,4
Q – Gyorstüzelés
- Mana: 30 / 35 / 40 / 45 / 50⇒ 15 / 20 / 25 / 30 / 35
Varus
Varus fokozatosan a legtöbbet keresett lövésszé és felső ösvényessé vált az év folyamán a legmagasabb tudásszinteken. Bár a Kísérleti hexpáncél változtatásai eleve megtörték az egyeduralmát a felső ösvényen, az alsó ösvényen muszáj visszavenni a korai nyomulásra használt, halálosságra épülő összeállítások erejéből. Ez a találati hatásokra épülő összeállításokat kevésbé érinti, egy kicsit javítani is fog az erősödésükön.
Passzív – Élő bosszú
- Nem hős típusú egység megölésekor kapott sebzés és varázserő: a teljes támadási sebesség 10%-a ⇒ a teljes támadási sebesség 11%-a
- Hősök megölésekor kapott sebzés és varázserő: a teljes támadási sebesség 25%-a ⇒ a teljes támadási sebesség 33%-a
- Nem hős típusú egység megölésekor kapott támadási sebesség: +50% támadási sebesség ⇒ +30% támadási sebesség
Q – Átütő nyílvessző
- Sebzés: 53,33 / 100 / 146,67 / 193,33 / 240 (+100% bónusz sebzés) – 80 / 150 / 220 / 290 / 360 (+150% bónusz sebzés) ⇒ 53,33 / 100 / 146,67 / 193,33 / 240 (+80% bónusz sebzés) – 80 / 150 / 220 / 290 / 360 (+120% bónusz sebzés)
W – Mételyező tegez
- Találati sebzés: 8 / 17 / 26 / 35 / 44 (+15% bónusz sebzés) (+25% varázserő) ⇒ 4 / 13 / 22 / 31 / 40 (+15% bónusz sebzés) (+25% varázserő)
Xin Zhao
A varázserőt gyűjtő Xin Zhao továbbra is túl erős a középső ösvényen. Ezúttal egyszerű gyengítést kap, nehezebben tudja visszanyerni az életerejét, és gyorsabban fogy a manája.
Passzív – Elszántság
- Gyógyítás: 3 / 4 / 5% maximális életerő (+45 / 55 / 80% varázserő) ⇒ 2 / 3,5 / 5% maximális életerő (+40 / 50 / 70% varázserő)
W – Szélroham és villámcsapás
- Manaköltség: 60 / 55 / 50 / 45 / 40 ⇒ 60
E – Vakmerő roham
- Manaköltség: 50 ⇒ 60
Yuumi
Yuumi a játék egyetlen hőse, akinek beépített gyógyítása és pajzsereje van, ezért a Holdkőmegújító működésének átalakítása a 26.09-es frissítésben különösen nagy érvágás volt számára. A varázserőarányai növelésével kompenzáljuk, hogy optimálisan tudja használni a bűvölő tárgyakat.
Passzív – Macskabarátság
- Gyógyítás mértéke: 20–110 (+25% varázserő) (az 1–18. szinten) ⇒ 20–110 (+30% varázserő) (az 1–18. szinten)
E – Huss
- Pajzserő: 65 / 90 / 115 / 140 / 165 (+30% varázserő) ⇒ 65 / 90 / 115 / 140 / 165 (+40% varázserő)
Rendszerek
Teleport
Kapsz egy teleportot, te is kapsz egy teleportot, mindenki kap egy teleportot! A szerephez kötődő küldetések megjelenése után továbbra is figyeljük, hogyan tehetjük élvezetesebbé a játékmenetet a Továbbfejlesztett teleporttal az olyan felső ösvényesek számára, akik nem akarnak harci idéző varázslatokat használni.
A felső ösvényesek Teleport pajzsai jelenleg nem ösztönöznek túlzottan dinamikus játékra, a 30 másodpercig tartó pajzs egyértelműen megakasztja a tempót. A mostani változtatás remélhetőleg pörgősebb játékra sarkallja a térképen így átkelőket.
- Maximális életerővel arányos pajzs: 30% 30 másodpercig ⇒ 35% 10 másodpercig
ARAM: Káosz
Sziasztok, ARAM-rajongók, ebben a frissítésben még több káoszt szabadítunk a Hídra. A változásokról részletesebben beszéltünk egy nemrég megjelent fejlesztői naplóban, de röviden a lényeg: jöttek a képességerősítések és a küldetéserősítések, távoztak az adottságerősítések. Vágjunk bele!
Mik azok a képesség- és küldetéserősítések?
A képességerősítések közvetlenül a hős valamelyik képességét fejlesztik. Csak az adott hős számára használható erősítések jelenhetnek meg.
- Egy példa: Gyors lépés – A magadat célzó, területre ható képesség elsütésekor előre rohamoz a hős (bizony, a Garen E és a Kennen R mellé is kiváló!)
A küldetéserősítések hatása tovább növelhető a játék folyamán bizonyos feladatok teljesítésével.
- Korábban egyetlen szintjüket lehetett feloldani, de a mostani frissítéssel megérkeznek a többszintű küldetéserősítések, amelyek többször is változhatnak, erősödhetnek a meccs során. A régebbi küldetéserősítések, például a Küldetés: Acélozd meg a szíved, átláthatóbb kinézetet kaptak, és nyomon követhető a követelmények alakulása a felhasználói felületen.
És igen, egy erősítés lehet egyszerre képességerősítés és küldetéserősítés! Szeretnétek, hogy Blitzcrank Q-ja három öklöt lőjön ki? Sok sikert az elkerüléséhez!
Mi történt az adottságrendszerrel?
Erre a szezonra elbúcsúzunk az adottságrendszertől.
Az év elején azt vizsgáltuk, miként hatnak az adottságok a játékosok döntéseire és az összeállítások változatosságára. Míg egyes adottsághatások, például a Nagymenő és a Főmágus nagyon népszerűek voltak, a rendszer beszűkítette az erősítésekkel kapcsolatos döntések változatosságát. Szeretnénk megőrizni a legmókásabb dolgokat belőlük, ezért egyes adottságbónuszokból önálló erősítés lett, hogy a teljes adottság feloldása nélkül is hozzá lehessen férni a hatáshoz.
- Főmágus – Arany
- Nagymenő – Spektrum
- Hószünet – Ezüst
- Aranyzápor >>> Jaj, az érméim! – Arany
- Nínó, nínó – Arany
- Jelzőszaurusz Rex – Ezüst
Mi történik a többi erősítéssel?
Ezúttal a harcosoknak és a tankoknak szentelünk kiemelt figyelmet. Hozzáadtunk a kínálathoz néhány harcorientált Spektrum osztályú erősítést, amelyek segítik a túlélésüket és az agresszívabb helyezkedést a harcokban.
Túl gyorsan haltok meg egy gyilkosság megszerzése után? Az Elszánt segít újjáéledni, ha összegyűlt elég jelző. Egy Bel’Veth-stílusú, visszaállításokra épülő stratégia a szimpatikusabb? A Felemelkedés rítusa csökkenti a képességek töltési idejét, és életerőt ad kiiktatás szerzésekor.
Ezenkívül eltávolítottunk néhány erősítést, amely nem tudta szállítani az ígért játékélményt. A célunk jelenleg a kínálat frissítése, hogy inkább a hősök képességi kerüljenek az előtérbe, és hogy mindegyik erősítés izgalmas alternatívát jelentsen.
Összességében arra törekszünk, hogy a Káosz mindig újszerű élményt nyújtson, bátran kísérletezzen, és a felfedezés izgalmát nyújtsa. Boldog káoszt kívánunk, találkozunk a hídon!
Eltávolított erősítések
- ???
- Erősítőpajtik
- Kerberosz
- Csalás
- Törd fel azt a tojást
- Démontánc
- Hóhér
- Csak keményen
- Fagylidérc
- Vágás
- Nagymama chiliolaja
- Kalapos kalap
- Szent tűz
- Kiscica vagyok
- Kiemelt bűvész
- Lézeres gyógyítás
- Lecsapó villám
- Porobbanás
- Porokirály
- Bujtogatás
- Vörös borítékok
- Visszaverő
- Nyughatatlan visszatöltés
- Önmegsemmisítés
- Lassan, de biztosan
- Hógolyórulett
- Őrült gyorsaság
- A Brutális
- Kínzó
- Úttörő
- Végzetes tehetség
- Dupla öröm
- Fejlesztett szablya
- Fejlesztett gőg
- Fejlesztett Mikael áldása
- Fejlesztett Tüskevért
- Ürességszakadék
- Vigyázz! Tündértorta!
- Súlyozott élénkítés
- Szél a penge alatt
Új erősítések
Ezüst osztályú erősítések
- Adaptív őrszem
- Maradj velünk
- Dupla védelem
- A mester kovácsolta
- Idő van
- A hatalom hajszája
- Küldetés: Elsődleges támogató
- Szipoly
- Hószünet
- Jelzőszaurusz Rex
- Maradj elszánt
- Megbízható fegyver
Arany osztályú erősítések
- Főmágus
- PAFF!
- Lángoló kamat
- Végtelen tizedelés
- De honnan lőtt?
- Hide on bush
- Egy kis extra segítség
- Kegyelemdöfés
- Gyógyuló természet
- Közös gyógyulásunk
- Túlterjeszkedő
- Vállveregetés
- Tarajos sül
- Kukta
- A sietség hajszája
- Vérszomjas kötelék
- Megfiatalodás
- Cápacsali
- Cápavihar
- Hóvihar
- Tereplés
- Fogtündér
- Ürességugrás
- A boszorkánymester itala
- Nínó, nínó
- Jaj, az érméim!
Spektrum osztályú erősítések
- Láncreakció
- Dimenzióugrás
- Lesből medve
- Visszhangvarázslat
- En passant
- Elszánt
- Nagymenő
- Többlövéses
- Mást nem tudsz?
- Túltöltött
- Tűpárna
- Porotiprás
- Gyorslépés
- A felemelkedés rítusa
- Varázslatmegosztás
- Lélekbomba
- Nyúlós, csattanós marok
- Energiamező
- Rémület
- A titán elszántsága
- Hármas lövés
Erősítések módosításai
Pengetánc
Mostantól a végső támadással megpróbálja újra a kezdeti célpontot megcélozni, hogy a játékos a kezdeti célpont közelében érjen földet
Ránts kardot
- Sebzés: 30% bónusz, ami legfeljebb 30%-kal nő a támadási hatótávval arányosan (500–650) ⇒ 24% bónusz, ami legfeljebb 100%-kal nő a támadási hatótávval arányosan (500–650)
- Támadási sebesség: 25% bónusz, ami legfeljebb 30%-kal nő a támadási hatótávval arányosan (500–650) ⇒ 20% bónusz, ami legfeljebb 100%-kal nő a támadási hatótávval arányosan (500–650)
- Életerő: 30% bónusz, ami legfeljebb 30%-kal nő a támadási hatótávval arányosan (500–650) ⇒ 24% bónusz, ami legfeljebb 100%-kal nő a támadási hatótávval arányosan (500–650)
- Mozgási sebesség: 25% bónusz, ami legfeljebb 30%-kal nő a támadási hatótávval arányosan (500–650) ⇒ 20% bónusz, ami legfeljebb 100%-kal nő a támadási hatótávval arányosan (500–650)
Forog tőled a fejem
- 400 minimális támadási hatótávot ad azoknak, akiknek ennél alacsonyabb
Aréna
Az Aréna 3x6 nagyot ment, és látjuk, hogy mennyire bejött nektek! Úgy érezzük, hogy alapvetően rendben van az egyensúly, így ezúttal néhány alulteljesítő hőst erősítünk, főleg sebzésre építő orgyilkosokat, akiknek a kezdetektől fogva nehéz dolguk volt az Arénában.
Az egyéb változtatásokon felül apró kiigazításokkal segítünk az „utolsó vérig tartó” helyzetekben, finomhangolunk pár díszvendéget, valamint módosítjuk a petricitbombákat.
Hősök
Akali
- R varázserőaránya: 30% ⇒ 40%
- R töltési ideje: 120/90/60 ⇒ 90/75/60
Brand
- Q kábításának időtartama: 1,75 mp. ⇒ 1,5 mp.
- W töltési ideje: 10–8 mp. ⇒ 12–10 mp.
Karthus
- Q alapsebzése: (mostantól újra megegyezik a Szurdokkal) 60–140 ⇒ 40–116
- Q varázserőaránya: 45% ⇒ 35%
Lillia
- Q mozgási sebessége jelzőnként: 3%–7% ⇒ 2%–6%
Nocturne
- A passzív képesség töltési ideje: 12 ⇒ 9 mp.
- W töltési ideje: 20–12 mp. ⇒ 18–10 mp.
Pyke
- W töltési ideje: 14–10 mp. ⇒ 12–8 mp.
Quinn
- W támadási sebessége: 30%–70% ⇒ 28–80%
- W töltési ideje: 20–10 mp. ⇒ 14–10 mp.
Talon
- E töltési ideje falanként: 26–6 mp. ⇒ 16–0 mp.
Tárgyak
Bansheek fátyla
- Töltési idő: 40 mp. ⇒ 20 mp.
Lefejező
- Mostantól eltérően ad jelzőket a közelharcos és a távolsági harcos hősöknek.
- Alaptámadás: Közelharcos – 2, Távolsági harcos – 1
- Elsütött varázslat: Közelharcos – 4, Távolsági harcos – 3
Őrangyal, Zhonya homokórája, Wooglet boszorkánykalapja
Mostantól nincs közös zárolási idő, így lehet Őrangyalt venni sztázis hatású tárgyak mellé.
Holdfogyatkozás
- Pajzs alapereje (közelharcos): 250 ⇒ 300
- Pajzs alapereje (távolsági harcos): 125 ⇒ 150
Az éj kardja
- Töltési idő: 20 mp. ⇒ 10 mp.
Jégkesztyű
- Lassítás mértéke: 25% ⇒ 30%
- Hatóterület: Megnőtt a sugara: 300 ⇒ 400
- Képességgyorsítás: 10 ⇒ 15
Birodalmi parancs
- Egyezik a Szurdokbeli változattal
Kenikus védelem
- Harcon kívüli időzítő: 15 mp. ⇒ 10 mp.
Malmortius bendője
- Töltési idő: 30 mp. ⇒ 20 mp.
A szeráf ölelése
- Töltési idő: 45 mp. ⇒ 30 mp.
Lehetőség
- Harcon kívüli időzítő: 4 mp. ⇒ 3 mp.
Szentségtelen hidra
- Hasítás aránya (közelharcos): 40% ⇒ 60%
- Hasítás aránya (távolsági harcos): 20% ⇒ 30%
Youmuu szellemkardja
- Töltési idő: 20 mp. ⇒ 10 mp.
A portyázó karma
- Töltési idő: 25 mp. ⇒ 15 mp.
Serylda neheztelése
- Sebzés: 40 ⇒ 50
- Képességgyorsítás: 10 ⇒ 15
- Lassítás mértéke: 30% ⇒ 50%
Túlvilági szablya
- Sebzés: 55 ⇒ 60
- Töltési idő: 15 mp. ⇒ 5 mp.
Sterak kihívása
- Töltési idő: 30 mp. ⇒ 20 mp.
A háromság hatalma
- Életerő: 333 ⇒ 375
- Sebzés: 35 ⇒ 40
Voltaikus forgópenge
- Sebzés: 55 ⇒ 60
- Halálosság: 18 ⇒ 20
Zeke szövetsége
- Töltési idő: 20 mp. ⇒ 15 mp.
Erősítések
Bohóciskola
- A hős halálakor nem tényleges sebzést, hanem varázssebzést okoz
Dupla csapás
- Találattal alkalmazott sebzés: 40% ⇒ 40%/50%/60%
Asztrális fegyver
- Megnőtt a maximális szint: 2 ⇒ 3
- Találati hatások száma az egyes szinteken 1/2/3
Fogócska
- Töltési idő 10 mp./5 mp. ⇒ 5 mp./0,5 mp.
- Mozgási sebesség az ugrás után: 50% ⇒ 50%/75%
Legtávcsövesebb fegyverek
- Bónusz támadási hatótáv (távolsági harcos): 75/125/175 ⇒ 90/135/180
Önmegsemmisítés
- Időzítő: 15 mp. ⇒ 13 mp.
Jelzőszaurusz Rex
Mostantól a végleges erősítésekre és tárgyhatásokra is érvényes, többek között:
- Elképesztően gonosz
- Végtelen rekurzió
- Tankmotor
- Acélszív
- Gőg
- A Yun Tal vadnyilai
Fejlesztésgyűjtő
- Kivégzési küszöbérték a maximális szinten: 2% ⇒ 1,5%
Letiltott erősítések
- ???
- Hajthatatlan
- A Porokirály pattogása
- Kisördög a válladon
- Adomány
- Fejlesztett gőg
- Szél a penge alatt
A térkép és a rendszer változásai
Petricitliget
- Eltávolítottuk a gránáttobozt a térkép bal középső részéről
- Mostantól nem lehet megcélozni a gördülő bombákat
Újjáéledések
- Ha utolsóként vagy életben (1v3), valamivel gyorsabban éleszted fel a szövetségeseket.
Szavazási szakasz
- A játék hamarabb ellenőrzi, hogy mindenki szavazott-e: 7 mp. ⇒ 5 mp.
Díszvendégek
Vayne
- ÚJ Csalógömb 40%-os pajzsmartalóc hatást ad minden okozott sérüléshez
Kindred
- Farkas: Bónusz életerő: 10% ⇒ 15%
Evelynn
- Életerő: 50 ⇒ 75
Yone
- 250-ről 500-ra nőtt a vadászkör megnyerésének aranyjutalma
Swain
- Eltávolítva a 2. körtől kezdve
Nilah
- Eltávolítva a 8. körtől kezdve
Az Aréna hibajavításai
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt bizonyos, találati hatást okozó tárgyak nem ártottak a Bástyavirágnak
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Drágaköves kesztyű nem alakította át az Alkalmazkodás varázserejét kritikus csapási eséllyé
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Drágaköves kesztyű nem alakította át az Adaptív erő varázserejét kritikus csapási eséllyé
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a rohamozást indító képességek a rohamozás eltávolítása után is megőrizték a bónusz képességgyorsítást
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Trükkös démon nem aktiválódott Jhin Lótuszcsapdáján (E)
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Bel’Veth maximális támadási sebessége hibásan lett beállítva, amikor elvileg korlátlan támadási sebességet biztosító erősítést használt
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Jinx maximális támadási sebessége hibásan lett beállítva, amikor a Micsoda izgalom! aktiválódásakor elvileg korlátlan támadási sebességet biztosító erősítést használt Passzív
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a játékosok a Küldetés: Ikáthia bukása teljesítése után is tudtak Naptűz égiszt és Tompa ragyogást válaszolni
- A Bérgyilkos mostantól helyesen tünteti fel a csúcshatását (plusz egy célpontot jelöl meg) és az aranyjutalom növekedését a szint növelésekor.
Hibajavítások és kényelmi változtatások
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt egyes kezdőtárgyak Segítő kéz hatása az eladás vagy megsemmisülés után is megmaradt.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt ha a hős a Sújtás 45. másodpercben bekövetkező fejlesztése előtt halt meg, a Sújtásnak csak egy töltete lehetett.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Szurdok Hírnöke tényleges sebzés helyett varázssebzést okozott a tornyoknak, ha az őt irányító hős varázsereje magasabb volt a sebzésénél.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a tömegirányítást nem alkalmazó, de tömegirányító varázslatok helyére (Elise E, Leblanc R stb.) kerülő varázslatokra is képességgyorsítást alkalmazott a Birodalmi parancs Irányítás passzív hatása.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt nem lehetett menteni a Gyakorlómód billentyűtársításait, ha WASD vezérlés volt beállítva a Beállítások menüben.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Elise emberi alakjának halálanimációja volt látható akkor is, ha pók alakban halt meg.
- Kijavítottunk számos esetet, amikor Neeko nem játszotta le a megfelelő Bázisvédő-animációt, amikor Wukong különböző kinézeteit vette fel.
Hamarosan megjelenő kinézetek és chromák
A frissítéssel a következő hőskinézetek jelennek meg:
A frissítéssel a következő chromák jelennek meg:





















