/dev: Érkezik a WASD irányítás

Egy alternatív irányítási mód

A LoL rendkívül mély és összetett játék. Ezért marad izgalmas több ezer óra után, és kínál élvezetes versenykörnyezetet. Rendszeresen adunk ki az alap játékélményt fejlesztő frissítéseket, de emellett hosszútávú, a játék jövőjét meghatározó projekteken is dolgozunk. 

Ma végre bemutathatjuk ezek egyikét: a WASD irányítást is válaszhatóvá tesszük a LoL-ban. Eljutottunk arra a pontra, amikor a zárt játéktesztek után titeket is bevonunk a tesztelésbe.

WASD vagy nem WASD 

Szeretnénk megnyugtatni a LoL irányítását jól ismerőket: az egérrel vezérelt irányítási forma továbbra is elérhető marad. Ezenfelül teljes erőbedobással dolgozunk a két lehetőség közötti egyensúly biztosításán.

Mi magunk is régi LoL-játékosok vagyunk, ezért kellő alázattal nyúltunk hozzá a mindannyiunkat elvarázsoló MOBA irányításához. Úgy gondoljuk, hogy a WASD irányítás egy újszerű, mégis ismerős módot nyújt játékra az újoncok és a Szurdok veteránjai számára egyaránt, méghozzá anélkül, hogy változtatnánk azon, ami a LoL-t LoL-lá teszi.

Azt tapasztaltuk, hogy a PC-s játékosok számára a WASD-alapú irányítási séma a leginkább ismerős, és legyünk őszinték: sokunk keze siklik ösztönösen ezekre a billentyűkre a LoL-ban, ha előtte valami mással játszottunk. Az alternatív WASD-s irányítás felkínálásával megkönnyítjük a LoL elsajátítását azok számára, akik más műfajú játékokhoz szoktak. Vagyis ha új módon szeretnél játszani, most tanulod a LoL-t, vagy be szeretnéd mutatni a LoL-t egy barátodnak, könnyebb lesz elmerülni a játékban, és megtapasztalni, hogy mennyire jó.

A cél, hogy mindkét irányítási forma egyenrangú legyen minden szerepben és tudásszinten. Ennek elérése érdekében lassan, hónapok alatt vezetjük be a WASD irányítást, és árgus szemmel fogjuk figyelni a győzelmi arányát tudásszintre, szerepekre és hősökre lebontva. Ehhez kérjük a segítségeteket.

Rád van szükségünk!

A WASD irányítás hosszabb időn át vendégeskedik a PBE-ben (hamarosan kezdődik, és több frissítésen át tart), hogy minél több játékteszten essen át az élő szervereken való bemutatkozást megelőzően. Mi már rengeteget játszottunk WASD-vel, túl vagyunk több fókuszcsoportos felmérésen, még profik is kipróbálhatták az MSI-on, de most eljutottunk oda, hogy az átlagos játékosok közvetlen tapasztalataira van szükségünk.

Szeretnénk nyakon csípni minden hibát vagy problémás interakciót, és feldolgozni a visszajelzéseiteket, hogy a WASD jól illeszkedjen a játékstílusotokhoz. A PBE után a WASD fokozatosan elérhetővé válik a nem rangsorolt várólistákon, ezt követi a teljeskörű megjelenés, beleértve a rangsorolt módokat és a profi játékot is. Minden szakaszban meghallgatjuk a véleményeket, finomítjuk a működést, és kigyomláljuk a hibákat. Meggyőződünk arról, hogy egyik irányítási mód se jelentsen előnyt a másikhoz képest, csak ezután engedjük a WASD-t a rangsorolt várólisták közelébe. 

Azt szeretnénk, ha mindenki azt az irányítást választhatná, amelyik kézre áll neki, és ez a döntés ne hozza őt hátrányba. Az egyik kiemelt terület a WASD mozgásra és támadásra gyakorolt hatása, különösen a gyors mozgású hősöknél. Jelenleg például könnyebb távolságot tartva támadni WASD-vel, mint pusztán egeret használva. Ezért különös figyelmet fordítunk az ezzel kapcsolatos visszajelzésekre, hogy biztosítani tudjuk a kétféle irányítás egyensúlyát. 

Minden térképen, minden hősnek

A LoL akkor a legélvezetesebb, amikor a csapatmunka, a stratégia és a szellemi kitartás tökéletes kivitelezéssel társul.  Egy vakon kilőtt Lux végső képességgel elért kiiktatás, a minionokra kilőtt Blitzcrank horoggal elkapott (valószínűleg meglepett) ellenfél: ezek a LoL csúcspontjai, amelyeknek organikus, természetes érzést kell biztosítaniuk. Jelentős előrehaladást értünk el a téren, komoly játéktudású tesztelőket vetettünk be, egyes hősök elkötelezett rajongóit állítottuk csatasorba több játékmódban, és alig várjuk, hogy tovább finomíthassuk a ti visszajelzéseitek alapján. 

A WASD irányítás a legtöbb hősnél azonnal kézre áll, máshol azonban egyértelműen plusz munkára van szükség. Íme néhány példa arra, hogy eddig min változtattunk a játékteszteken kapott visszajelzések alapján:

  • A Miss Fortune végső képességéhez hasonló fenntartott varázslatoknál átírtuk a kódot, hogy a nyomva tartott WASD billentyűk ne szakítsák meg véletlenül a varázslást. 

  • Ambessa passzívján is dolgozni kellett, hogy ne a lehető legrövidebb rohamozást hajtsa végre. 

  • Bővíteni kellett az Átvillanás célzási lehetőségeit, hogy gördülékenyen teleportálhass abba az irányba, amerre a hős tart, vagy egy hirtelen irányváltással átugorhass egy fal másik oldalára az ellenkező irányban. 

Elkerült néhány… egzotikus hiba, később összeszedünk belőlük egy csokorra valót!

Bepillantás a korai, magas szintű játékteszteken kapott visszajelzésekbe.

A hozzáférhetőség növelése mindenki számára

A WASD-n folyó munka közben sikerült azonosítani pár kényelmi módosítási lehetőséget, amelyek a LoL egészének javára válhatnak. Egy példa: a továbbfejlesztett felhasználói felületen akár billentyűkombinációk is megjeleníthetők az ikonokon, ha valaki nem egyetlen gombnyomásra csinálna valamit.

Néhányan észrevették. És gaz célra használták. 

Egyes változásoknak mindenki örülhet, függetlenül attól, hogy melyik irányítást választja, és mennyi időt töltött a játékkal. Ezek szintén kipróbálhatók a PBE-ben, úgyhogy írjátok meg, hogy mennyire javítják vagy rontják a WASD élvezetét. 

Frissített billentyűtársítási beállítások

A billentyűkiosztás módosítása korábban azok kiváltsága volt, akik bele mertek írni a játék fájljaiba. Ha szeretted volna már a bal egérgombra tenni egy hős képességét, valószínűleg ismerős lesz a probléma!

A beviteli rendszer átdolgozása után ez jóval egyszerűbbé válik. Billentyűket (vagy egérgombot!) lehet rendelni korábban rejtett műveletekhez, mint az egységek kiválasztása, a hexkapuk használata vagy a varázslatok megszakítása, méghozzá közvetlenül a játékbeli Beállítások menüben.

A frissített billentyűhozzárendelési rendszer elérhető lesz a WASD-t használók számára a PBE-ben, így az új irányítási mód funkciói biztosan készen fognak állni a megjelenésre a globális bevezetés idejére.

Dinamikus rögzített kamera 

A rögzített kamera egyaránt népszerű az új és veterán játékosok körében, hiszen így eggyel kevesebb dologra kell odafigyelned, ugyanakkor jelentősen csökkenti a látóteret. 

Az új „Dinamikus rögzített kamera” beállítás választásakor az egérmutató és a hős mozgása finoman módosítja a kamera helyzetét. A cél, hogy a rögzített kamera hívei nagyobb eséllyel szúrják ki a készülő rajtaütést, és megkönnyítsük a célzást a nagy hatótávolságú képességekkel, de ne veszítsék szem elől a körülöttük folyó történéseket sem. 

Végső csapási jelzők

A PBE-re érkező utolsó kényelmi változás a végső csapási jelzők a nem rangsorolt várólistákon. A végső csapások megszerzése alapvető készségpróba, amely eldöntheti egy ösvény sorsát, de egy új, gyakorló játékost könnyen túlterhelhet, hogy a minionhullámok irtása, a helyezkedés és a párbajozás mellett még a végső csapások precíz mechanikáira is odafigyeljenek. A kifejezetten a nem rangsorolt várólistákra szánt vizuális jelzők segítik a tanulást anélkül, hogy kihatnának a LoL versenyjátékára.

Még a végső csapási jelzőkkel is időnként lemaradhatsz egy-egy ostromminionról – ez még a magas tudásszintű játéktesztelőinkkel is előfordult. A jelzők a konzisztenciát segítik, de csak a nem ideiglenes forrásból származó sebzést mutatják. Ez azt jelenti, hogy az alaptámadások és az Utolsó esélyhez hasonló tárgyak sebzése beleszámít, de az olyan dinamikus források, mint a Ragyogás aktiválásai vagy Jax felerősített alaptámadásai továbbra is a te időzítésedre és játéktudásodra vannak utalva.

Mi várható?

Izgatottan várjuk a WASD-vel kapcsolatos visszajelzéseiteket a PBE-ben való megjelenés után. Ez az egyik hosszútávú projektünk a játék kapcsán, amely átformálhatja a LoL jövőjét, és végre készen áll a bemutatásra. A többi projekten tovább folyik a munka, és nemsokára ezekről is hírt fogunk adni.

Addig is próbáljátok ki a WASD-t! Kiemelt figyelmet szentelünk minden visszajelzésnek, hogy a lehető legjobb játékélményt tudjuk nyújtani. Várjuk az ezzel kapcsolatos véleményeiteket!