League of Legends 26.6-os frissítési jegyzetek
Itt az ideje az Első ütközetnek és Shyvana frissítésének!
ELJÖTT SHYVANA IDEJE!
Üdvözlünk a 26.6-os frissítésben! Az e heti frissítésben megérkezik a Szurdokba Shyvana új frissítése, vadonatúj modellel, vizuális effektusokkal, szinkronnal és kinézetekkel, amelyek a megjelenésével egy időben válnak elérhetővé! Emellett a szokásos játékegyensúly-módosítások, az új Harcikutyák kinézetcsalád, valamint az Aréna és az ARAM: Káosz játékegyensúly-módosításai is érkeznek egy rakat hibajavítás kíséretében!
A frissítés élő egyensúly-módosításai néhány kiugró esettel foglalkoznak, de a legfontosabb, hogy Lissandra visszakapja a Q képességének régi, 3 másodperces töltési idejét.
Ne feledjétek, ezen a héten veszi kezdetét az Első ütközet! Kövessétek élőben, ahogy a csapatok megküzdenek egymással az év első bajnokságán!
\Szeretnél még többet megtudni a League of Legendsről? A közösségi szerkesztésű wikioldalt itt találod!
Nem ezeket a frissítési jegyzeteket kerested? A TFT frissítési jegyzeteit itt találod!
Lilu „Riot Riru” Cabreros
Erika „Riot Cashmiir” Haas
Steven „Riot sternest” Earnest
A frissítés újdonságai
Shyvana frissítése
Ebben a frissítésben jelenik meg Shyvana frissítése, és alig várjuk, hogy végre kipróbálhassátok! Nem csak a külseje újult meg teljesen, a képességei, a vizuális effektusai, a szinkronja és a kinézetei is frissültek, és ezek mind elérhetővé válnak a megjelenésekor.
Előre szólunk, hogy e sorok írásakor még nagyban zajlik a finomhangolása a PBE-n, úgyhogy előfordulhat, hogy a lenti számok már nem aktuálisak.
Ja, és a veteránoknak üzenjük, hogy visszahozzuk a Lábnap csomagot, úgyhogy mindenképp nézzetek be érte a boltba!
Passzív – Pikkelyvért
- A hősök, a nagy minionok és a szörnyek kiiktatásával Shyvana Pikkelyvért-jelzőket kap, és minden jelző véglegesen 0,4 páncélt és 0,4 varázsellenállást biztosít neki.
- A nagy szörnyek és az ostromminionok 1 jelzőt biztosítanak.
- A hősök és a hatalmas szörnyek 3 jelzőt biztosítanak.
Q – Parázscsapás
- Töltési idő: 6 másodperc
- Passzív: Shyvana támadásai a maximális életerő 1,0%-ával egyenlő találati varázssebzést okoznak, és 1,25 másodperccel csökkentik a képesség töltési idejét.
- Aktív: Shyvana következő támadása a célpontot és a környező területet is eltalálja, amivel 154 fizikai sebzést okoz. Ez a képesség a támadás után, illetve a következő 4 másodpercen belül rövid késleltetést követően újraaktiválható.
- Sárkány alak: Shyvana kap egy további újraaktiválást, amivel megharapja a következő támadása célpontját, és 231 tényleges sebzést okoz.
W – Oltalmazó láng
- Töltési idő: 12 másodperc
- Shyvana 2,5 másodpercre lángokkal veszi körül magát, aminek köszönhetően 256 pajzsot kap (ez minden közeli ellenséges hős után 77-tel növekszik), illetve 25% mozgási sebességre tesz szert (ez 44%-ra növekszik, amikor egy ellenséges hős irányába halad). Amikor a hatás véget ér, a pajzs megsemmisül, vagy újraaktiváláskor a körülötte lévő területen 160 varázssebzést okozó robbanás történik.
- Sárkány alak: Ha a robbanás eltalál egy ellenséges hőst, Shyvana 250–500 életerőt tölt vissza (a hiányzó életerejétől függően).
E – Izzó kitörés
- Töltési idő: 10 másodperc
- Shyvana egy tűzgolyót lő ki a célpontra, amellyel 240 varázssebzést okoz neki, és 2 másodpercre 50%-os lassítást alkalmaz rá. Amikor eltalál egy ellenfelet vagy eléri a távja végét, felrobban.
- Sárkány alak: Shyvana tűzgolyója nagyobb, és áthatol az ellenfeleken. Ha eltalál egy hőst vagy nagy szörnyet, vagy eléri a távja végét, tűzlöketet indít el, amely 300 varázssebzést okoz, és 2 másodpercre 50%-os lassítást alkalmaz. A tűzgolyó 2 másodpercig nyomot hagy maga után, amely másodpercenként 25 varázssebzést okoz.
R – A Sárkány alászáll
- Az aktiválása 100 dühpontot igényel.
- Passzív: Shyvana 1,25 Sárkánydühöt termel az ellenfeleket eltaláló támadásokkal és képességekkel. A termelt mennyiség Sárkány alakban 200%-kal megnő, nem hős típusú egységek elleni, területre ható támadás esetén pedig 75%-kal csökken.
- Aktív: Shyvana átváltozik Sárkány alakba, megállíthatatlanná válik, és az alatta lévő ellenfelekre lángot lehelve a célterületre repül, amivel 350 varázssebzést okoz, és 1 másodpercig menekülésre készteti az ellenfeleket.
- Sárkány alakban Shyvana alapképességei felerősödnek, valamint 350 bónusz életerőre, nagyobb méretre és támadási hatótávra tesz szert. Shyvana idővel Sárkánydühöt veszít, és az átváltozása véget ér, amikor elfogynak a Sárkánydüh-jelzői.
Első ütközet
Tegnap kezdetét vette az Első ütközet a brazíliai São Paulóban! Kövessétek élőben, ahogy az egyes régiók legjobb csapatai megmérkőznek egymással az idei év első trófeájáért! A döntőre március 22-én kerül sor, ne maradjatok le róla!
Az idei bevételi részesedéssel egybekötött e-sportos kinézetünk a Harcikutyák Senna. A Riot a Harcikutyák Senna kinézet és kinézetcsomagok eladásából származó bevételek egy részét a LoL Esports csapatainak adja.
Hősök
Ahri
A 26.3-as frissítésben Ahri kapott egy közepes mértékű erősítést, ami a középső ösvényes hősök élére repítette, és egy kicsit túl erőssé tette. Elég erős jelenleg az általános minionirtási képessége, ezért célba vesszük a Q-ja alapsebzését, amire ráférne egy kis gyengítés.
Q – A megtévesztés gömbje
- Sebzés irányonként: 40 / 65 / 90 / 115 / 140 ⇒ 35 / 60 / 85 / 110 / 135
Azir
Ebben a frissítésben szeretnénk egy kicsit megerősíteni Azirt az átlagos játékosok számára. Ezeket a változtatásokat rangtól függetlenül minden Azir-játékos értékelni fogja.
Q – Futóhomok
- Sebzés varázserőaránya: (+ 35% varázserő) ⇒ (+ 35 / 40 / 45 / 50 / 55% varázserő)
W – Fegyverbe!
- Sebzés: 0–45 (5 sebzés szintenként a 10. szinttől) ⇒ 0–72 (7 sebzés szintenként a 10. szinttől)
- Sebzés varázserőaránya: (+ 32,5 / 40 / 47,5 / 55 / 62,5% varázserő) ⇒ (+35 / 42,5 / 50 / 57,5 / 65% varázserő)
Cassiopeia
Ebben a frissítésben Cassiopeia mérgét szeretnénk erősíteni, különösen a középső ösvényen játszó játékosai számára. Az a célunk, hogy szabadabban kezdeményezhessen csatákat, és jobban megérje neki a győzelem, ezért növeljük az alapmanáját és a felerősített E-je erősödését.
Alapértékek
- Alapmana: 450 ⇒ 480
E – Méregfog
- Mérgezett célpontok elleni bónusz varázssebzés: 20 / 43 / 66 / 89 / 112 ⇒ 20 / 45 / 70 / 90 / 120
Lissandra
A Jégkirálynő már jó ideje felhagyott az uralkodással… a fő problémái, az Örök fagy és az Utórengés szerencsére már nem szerepelnek az eszköztárában, ezért most jöhet neki egy dermesztőbb erősítés. Megkönnyítjük számára a második Q-ja elsütését a szigorúbb kombói során. Ez szerintünk elég nagy erőnövekedéssel fog járni, ezért gondoskodunk arról, hogy ha a sebzésre építő közelharcos ellenfeleit jégre is teszi, a többiek ellen kellő akadályt képezzen a szívósságának csökkenése.
Alapértékek
- Páncél növekedési értéke: 4,9 ⇒ 4,2
Q – Jégszilánk
- Töltési idő: 8 / 7 / 6 / 5 / 4 ⇒ 7,5 / 6,5 / 5,5 / 4,5 / 3,5
Olaf
Olaf egész jól teljesít a felső ösvényen, de a dzsungelben kissé lemaradt a többiek mögött. Ennek megfelelően javítjuk a szörnyirtási képességeit, hatékonyabbá tesszük a rajtaütéseit, és megerősítjük a kockázatos, alacsony életerejű harcos identitását. Azt reméljük, hogy a felső ösvényen betöltött szerepe viszonylag stabil marad, miközben a dzsungelben nyújtott teljesítményét erősítjük.
Alapértékek
- Alap támadási sebesség: 0,694 ⇒ 0,72
Q – Hullámtörés
- Lassítás mértéke: 25 / 30 / 40 / 45% 1,5–2,5 másodpercig (a távolságtól függően) ⇒ 30 / 40 / 45 / 50% 1–3 másodpercig (a távolságtól függően)
- Hibajavítás: Mostantól a megfelelő időtartamra lelassulnak azok az ellenfelek, akiket csak a Q végén talál el a nyalóka (ez korábban fix 30%-os lassítás volt).
W – Bekeményítés
- Hibajavítás: Ha a W elsütésekor még aktív az előző elsütés, a képesség mostantól újra alkalmazza a hatásait ahelyett, hogy csak frissítené az előző elsütést (visszaáll a támadás, és frissül a támadási sebesség értéke).
E – Kétélű suhintás
- Életerőköltség: az okozott sebzés 30%-a ⇒ az okozott sebzés 40%-a
Pyke
Pyke általában elég erős ahhoz, hogy megérje vele játszani a legtöbb tudásszinten, vagy uralja a terepet az elit szinteken. Mostanában inkább a második a jellemző, úgyhogy ideje kicsit visszavennünk az erejéből. Szeretnénk, ha továbbra is keményen büntetné a törékeny ösvényeseket, és rengeteg sebzést osztana ki egy szempillantás alatt, így azzal gyengítjük ebben a frissítésben, hogy megkönnyítjük az ellentámadást a többiek számára, amikor Pyke hibát vét vagy rossz helyen keveredik harcokba.
Alapértékek
- Alappáncél: 43 ⇒ 37
Shen
Shen sokkal jobban teljesít a dzsungelben, mint a felső ösvényen, ráadásul egy csomó dzsungelharcost felülmúl. Jelenleg övé az egyik leggyorsabb tisztogatási sebesség a játékban, és erre még rájön a megbízható rajtaütése és a 6. szinttől kezdődő globális jelenléte is. Ha meg akarjuk tartani az utóbbi két erősségét, muszáj csökkentenünk a tisztogatási sebességét.
Q – Támadó alkonyat
- Szörnyek elleni sebzés felső határa: 120 / 140 / 160 / 180 / 200 ⇒ 100 / 125 / 150 / 175 / 200
Skarner
A maroknyi felső ösvényes Skarner-játékosunk mélységesen együttérez a magányos brackernjével – őket is elhagyták a társaik, és csak maguk maradtak, hogy képviseljék a fajtájukat. Ha megengedjük, hogy szabadabban varázsolhasson az ösvényen, és megerősítjük a legfontosabb képességét, reméljük, hogy a többi skorpiókedvelőnk is előbújik majd a felső ösvénybeli (és dzsungelbeli) rejtekhelyéről.
Q – Meghasadt föld
- Manaköltség: 45 ⇒ 30
- A harmadik támadás célpontjának maximális életerejével arányos sebzése: 11% ⇒ 9%
E – Ixtali csapás
- Töltési idő: 22 / 21 / 20 / 19 / 18 másodperc ⇒ 22 / 20,5 / 19 / 17,5 / 16 másodperc
Tryndamere
Ismét megerősítjük Tryndamere-t, mert továbbra is gyengébben teljesít, mint a többi felső ösvényes. Tryndamere játékélményének egyik legjobb része, amikor rákattintasz az ellenséges hősökre a jobb gombbal, és kritikus csapásokkal végzel velük. Ez már a játék korai szakaszában is remekül megy neki, miért ne tehetné meg ugyanezt a végjátékban is?
Alapértékek
- Támadási sebesség aránya: 0,694 ⇒ 0,725
Zaahen
Zaahen a játék egyik legerősebb felső ösvényes és dzsungeles hősévé vált. A kettő közül szerintünk a dzsungelbeli teljesítménye a szélsőségesebb, így a gyengítései főleg a dzsungeles szerepét fogják megcélozni. A W-je sokkal fontosabb a rajtaütéseknél, mint az ösvényen, az E gyengítése pedig a dzsungelharcot érinti, és csökkenti a képességét, hogy a korai szakaszban nyomást gyakoroljon az ellenfélre, vagy reagáljon arra.
W – Rettegett visszatérés
- Másodlagos sebzés: 40 / 60 / 80 / 100 / 120 (+ 50% bónusz sebzés) ⇒ 30 / 50 / 70 / 90 / 110 (+ 30% bónusz sebzés)
E – Aranyló roham
- Szörnyek elleni bónusz sebzés: 75 ⇒ 50
Tárgyak
Vegyszerbandita lánckardja
Bár papíron hatékonynak tűnhet, a Vegyszerbandita lánckardja egy ideje már a leggyengébb és legkevésbé népszerű, Súlyos seb hatást alkalmazó tárgyak közé tartozik. A valóságban a sebzésre építő harcosoknak, akik erre a tárgyra támaszkodnak a Súlyos seb hatásért, gyakran nehezére esik következetesen alkalmazni a fontos célpontokra. Ennek tudatában kicsit megerősítjük, hogy fel tudja venni a versenyt a többi, Súlyos sebet okozó tárggyal.
- Összeállítási költség: 350 arany ⇒ 250 arany
- Teljes költség: 3100 ⇒ 3000 arany
Naptűz égisz
A Naptűz égisz megvásárlása bosszantó élmény volt, de szerintünk maga a tárgy nem gyenge, ezért csak egy apró erősítést kap ebben a frissítésben. A tankok általában nem tudnak annyi aranyat szerezni, mint az egyéb hősosztályok, ezért ahelyett, hogy üres kézzel hagynánk őket, gördülékenyebbé tesszük a tárgyépítési útvonalukat!
- Recept: Bami parazsa + Sodronyozott mellény + 1000 arany ⇒ Bami parazsa + Sodronyozott mellény + Rubinkristály + 600 arany
Rendszerek
FARMOLÁS TÁMOGATÓKÉNT
A LoL történetének egy pontján megérte többféle támogatói tárgyat használni ugyanabban a csapatban, aztán megérkezett a gyengítés – a tárgyak elkezdték nyomon követni az aranybevételt, és büntetést szabtak ki, ha túl sok miniont öltetek meg. Most, hogy a versenykörnyezetben már nem is lehet egynél több támogató a csapatban, jelentősen enyhítjük ezt a korlátozást (a támogató mágusos játékosok nagy örömére). Tudom, ti csak egy zaklatni való ellenfelet kerestetek, nem a ti hibátok, hogy épp kéznél voltak azok a varázslóminionok! Én hiszek nektek. Még vizsgáljuk, hogy el lehet-e törölni teljesen ezt a mechanizmust, de szeretnénk biztosítani, hogy ne legyen optimális „támogató” szerepű lövészekkel játszani az alsó ösvényen, hogy mindkét szerep bevételét megszerezzétek, úgyhogy a közeljövőben lehet, hogy még visszatérünk erre a témára.
- Miniongyilkosságok az aranylevonás aktiválódása előtt (5 perc előtt): 7 ⇒ 24
- Miniongyilkosságok 5 percenként az aranylevonás aktiválódása előtt (5 perc után): 20 ⇒ 30
Idézők szurdoka Clash – Noxus-kupa
A Noxus-kupát ebben a frissítésben rendezzük az Idézők szurdokában! Szedd össze a csapatodat, és indulhat a parti!
- Regisztráció kezdete: március 16., 11:00 óra (helyi idő szerint)
- A verseny időpontja: március 21. és 22. (helyi idő szerint körülbelül 16:00 és 19:00 óra között, régiónként eltérő időpontban)
Ha kérdésed van, vagy a teljes 2026-os Clash-versenynaptárra vagy kíváncsi, keresd fel a Clash GYIK támogatási oldalt.
Aréna
Shyvana saját erősítést kap az új frissítése mellé, és a gyengébben teljesítő tárgyak is kapnak egy kis törődést. Ha szeretsz sárkány lenni, akkor mindenképp próbáld ki ezt az erősítést.
ERŐSÍTÉSEK ÉS ÉRTÉKNÖVELŐ ÜLLŐK
Nagy sárkány energiaÚj, személyre szabott erősítéssel akartunk tisztelegni Shyvana új stílusa előtt.
- Shyvana maximális számú dühpontra tesz szert, amelyek nem enyésznek el. A (Q) Parázscsapás Sárkány alakban való utolsó elsütése 200%-os sebzést okoz.
Életvarázsszilánk
- Életvarázs: 25 (közelharcos esetén)/12,5% (távolsági harcos esetén) ⇒ 25 (közelharcos esetén)/15% (távolsági harcos esetén)
TÁRGYAK
Démonölő lövedékek
- Töltési idő: 60 mp. ⇒ 20 mp.
Zeke szövetsége
- Töltési idő: 30 mp. ⇒ 20 mp.
C44-es hextávcső
- Maximális hatótáv: 700 ⇒ 500
A megtört királynő koronája
- Sebzéscsökkentés: 50% ⇒ 90%
- Hatás fennmaradásának időtartama: 3 mp. ⇒ 1,25 mp.
Isteni pusztító
- Maximális életerővel arányos közelharci sebzés: 4% ⇒ 6%
- Maximális életerővel arányos távolsági sebzés: 3 ⇒ 4%
- Sebzéscsökkentés előtti gyógyítás: 55% ⇒ 70%
Gyémánthegyű lándzsa
- Maximális sebzési hatótáv: 1000 ⇒ 800
- Képesség sebzésének maximális szorzója: 40% ⇒ 50%
Vérivó
- Gyógyítás alap sebzési aránya: 20% ⇒ 35%
- Hiányzó életerővel arányos gyógyítás: 15% ⇒ 18%
Az éji arató
- Sebzés: 125 (+15% varázserő) ⇒ 160 (+40% varázserő)
ARAM: Káosz
Ebben a frissítésben tovább csiszolgatjuk a tankok és a közelharcosok játékélményét az erősítések frissítésével és a hősök egyensúlyának módosításával.
Az erősítéseknél az általános mozgási sebességet adó hatásokra fókuszáltunk, különösen azokra, amelyek túl sok extra mozgékonyságot adtak, és zavaróvá tették a játékot a közelharcos hősök számára. Néhány új erősítést is megerősítettünk, hogy egyszerűbb legyen a használatuk, és jobban megfeleljenek a nekik szánt szerepnek. Rá akarsz dobni valakire egy hatalmas vízidisznót? Sokkal könnyebb lett a célzás. A Golyózáport is átdolgoztuk, hogy látványosabb és ünnepélyesebb legyen az aranyjutalom. Az ellenfelek mostantól érmékre robbannak szét a kiiktatáskor, amelyeket te és a csapattársaid is felszedhettek.
Ami a hősöket illeti, folytatjuk a régebbi, ARAM-specifikus módosítók kivezetését, hogy a felsorolt hősök jobban hozhassák a valódi erőszintjüket.
És végül, de nem utolsósorban takarítunk egy kicsit, hogy az erősítésválasztás gördülékenyebb és hibamentesebb legyen. A későbbi frissítésekben folytatni fogjuk a megmaradt hibák kiküszöbölését.
Nem kapcsolódik a témához, de a porók új edzéstervre váltottak…
HŐSÖK
Illaoi
- Elszenvedett sebzés: 105% ⇒ 100%
- Gyógyítás: 80% ⇒ 90%
Sett
- Elszenvedett sebzés: 110% ⇒ 100%
Shyvana
- Elszenvedett sebzés: 105% ⇒ 100%
Sion
- Elszenvedett sebzés: 110% ⇒ 100%
Swain
- Elszenvedett sebzés: 115% ⇒ 105%
- Gyógyítás: 80% ⇒ 90%
- Kiosztott sebzés: 95% ⇒ 100%
Urgot
- Elszenvedett sebzés: 105% ⇒ 100%
Vladimir
- Elszenvedett sebzés: 105% ⇒ 100%
- Gyógyítás: 90% ⇒ 100%
- Kiosztott sebzés: 95% ⇒ 100%
ERŐSÍTÉSEK
Vízidisznó-bomba
- Hatóterület: 550 ⇒ 650
- Maximális életerővel arányos tényleges sebzés: 25% ⇒ 30%
- Lassítás mértéke: 35% ⇒ 45%
Dupla csapás
- Bónusz támadási sebesség: 20% ⇒ 10%
Tűzróka
- Bónusz mozgási sebesség: 40% ⇒ 25%
Jéghideg
- Mozgási sebesség pontalapú csökkenése: 100 ⇒ 75
Beitalozva
- A maximális mana %-ának megfelelő sebzés találatkor: 3,5% ⇒ 4,5%
- Mostantól csak hősökre hat
Bálkirálynő
- Csábítás időtartama: 2 ⇒ 1,5 másodperc
Szonáta
- Saját mozgási sebesség növelése: 50% ⇒ 30%
- Szövetséges mozgási sebességének növelése: 30% ⇒ 20%
Őrült gyorsaság
- Elenyészés időtartama: 1 ⇒ 0,75 másodperc
Itt ragadtál velem
- Mostantól Katarinára is aktiválódik, amint elkezdi bevetni a végső képességét
Aktivált tűzvész
- Mozgási sebesség jelzőnként: (2,75–3,5) ⇒ (4,25–5)
- Lövésenkénti sebzés: 10–40 (+ 0,35 sebzés) (+ 0,2 varázserő) ⇒ 20–40 (+ 0,4 sebzés) (+ 0,25 varázserő)
Vigyázz, Tündértorta!
- Nem hordozónak járó arany: 15 ⇒ 50
ERŐSÍTÉSKÉSZLETEK
Golyózápor
- Az ellenfelek mostantól érméket hagynak hátra, amikor kiiktatják őket.
- 2. szint: 6 érmét hagy hátra
- 3. szint: 12 érmét hagy hátra
- Egy érme 5 aranyat ad, és csak az erősítés birtokosa és a szövetséges hősök vehetik fel őket.
KÉNYELMI VÁLTOZÁSOK
- A Vörös borítékok mostantól egyik csapat számára sem jelennek meg a kistérképen.
- A Végső városi átszállás mostantól csak az erősítés tulajdonosánál jelenít meg csevegőüzenetet, amikor eltalál egy hőst.
- A Vámpírizmus és a Kitartás mostantól kölcsönösen kizárják egymást, és a játék nem kínálja fel őket, ha már megvan az egyik.
- A Pofozkodás gyengítő hatása saját ikont kapott.
- A hősök által megidézett egységek, például Naafiri falkatagjai mostantól nem jelenítenek meg csevegőüzenet, ha sok sapkájuk van.
Hibajavítások
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt az értéknövelő üllők vásárlása után az ARAM: Káosz nem kínált fel erősítéseket.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Ornn Lángoló kohó (P) képessége az értéknövelő üllők vásárlása után nem várt módon aktiválhatta az erősítésválasztást.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt az Arany osztályú Csalás erősítéssel el lehetett érni a boltot az erősítésválasztás során.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt az erősítésválasztást felválthatta az értéknövelőüllő-választás az értéknövelő üllők vásárlásakor.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a legutóbb újrasorsolt erősítés halál esetén frissülhetett, ha több ajánlás is szerepelt a sorban, és a játékos nem választott.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a játék nem kínált fel erősítéseket a 11. és a 15. szinten, ha a játékos úgy halt meg, hogy több ajánlás is szerepelt a sorban.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Csalás erősítéssel való hazateleportálás után nem jelentek meg a Nagymenő sorban várakozó üllői.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Sion az első halála után elveszítette a varázsellenállása egy részét a Káosz játékmódban.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Ornn láthatta a Perzselő Ürességet a passzív képessége boltjában.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Zilean R-je eltávolította a közelharcos szövetségesek varázsellenállását, amikor feltámasztotta őket.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Xerath és Ziggs egyetlen varázslat elsütésével egyszerre aktiválhatta a Bujtogatást és a Baljós egyességet.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Viego használni tudta a boltot, miután befejezte az ellenfél megszállását.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt az erősítéskártyák megnyílhattak harc közben, ha ellenfelek tartózkodtak a játékos bázisán.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Viego elveszíthette a „Koronázz meg” fejlesztését, ha egy ellenfél megszállása közben teljesítette a küldetést.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Viego „Koronázz meg” fejlesztése visszaállt, miután befejezte az ellenfél megszállását.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a játékos elveszített egy extra Feleslegesen nagy pálcát, amikor megkapta Wooglet boszorkánykalapját.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt ha a játékosok értéknövelőüllő-választás közben szenvedtek el halálos sebzést, nem tudtak többé tárgyakat vásárolni.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt ha a játékosok a Csalás erősítéssel teleportáltak haza, nem tudtak többé tárgyakat vásárolni az értéknövelőüllő-választáskor.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Fejlesztett Mikael áldása erősítés kiválasztásakor a játékos nem mindig kapta meg a tárgyat.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Menekülési terv töltési ideje halál esetén nullázódott.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Karthus Túlcsordulásának manafelhasználása az újjáéledése után visszaállt a megnövelt költségről a normál értékre.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Neeko végtelenül tudta halmozni a Sztepptáncos hatását, amikor minionná változva alaptámadásokat hajtott végre.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt bizonyos képességek újraaktiválása hibásan manaköltséggel rendelkezett a Túlcsordulás használata közben.
- Kijavítottuk a helytelen térközöket az eszköztippekben több fejlesztett tárgynál, a továbbfejlesztett passzív hatásuk leírásában.
- Kijavítottunk egy eszköztipphibát, amely miatt a Porokirály pattogása tévesen azt állította, hogy hatással van a nem hős típusú egységekre.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Sion nem tudta használni a képességeit a passzív alakjában, ha birtokolta a Túlcsordulás erősítést.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Quinn a végső alakjában éledt újra, ha birtokolta a Vissza az alapokhoz erősítést.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Fejlesztett Tüskevért tárgy neve nem szerepelt a csevegésben megjelenő értesítésben.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt az Elrúgás tartós rálátást biztosított a megölt ellenséges hősre, ha a játékos részt vett a kiiktatásában.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Fejlesztett Égő áldozat eszköztippje nem követte nyomon a hatásáért kapott arany mennyiségét.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Vörös borítékok nem biztosítottak sebzést a felvevésükkor.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Bálkirálynő töltési ideje helytelenül elindult az aktiválásakor.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Tűzróka automatikus elsütése megszakíthatta a Csalás hazateleportálását.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Mordekaiser Ébredő sötétség (P) képessége minden alkalommal Felemelő hit-jelzőket termelt, amikor sebzést okozott.
- Kijavítottunk egy hibás töltésiidő-interakciót a Fejlesztett Zhonya és a Wooglet boszorkánykalapja között.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Flipper használatakor az Aktivált tűzvész lecserélhette az idézői varázslat ikonját a rohamozásra, ha a játékos legalább egyszer elsütötte a Jelet.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Fejlesztett Mikael áldása erősítés fejlesztett Megtisztításának töltési ideje helytelenül jelent meg.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Nínó, nínó készletbónusz vizuális effektusát alig lehetett látni, ha a Kiscica vagyok, hol a mamám? készlettel párosult.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Soraka P képessége és a Nínó, nínó készletbónusz jelentősen lecsökkenthették a mozgási sebességet a Felemelő hit erősítés megszerzésekor.
- Kijavítottunk egy felhasználói felületet érintő hibát, amely miatt Aphelios felhasználói felülete és a bal oldali kistérkép beállításainak hatására rossz oldalon jelentek meg az erősítések, és nem lehetett őket elrejteni.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Aphelios nem tudta megnyitni a Hextech panelt a C billentyűvel az ARAM: Káosz játékmódban.
- Kijavítottunk egy hibát az ARAM: Káosz egyéni játékmódban, amely miatt a Mészárhíd kiválasztásakor az Ordító szakadék töltődött be helyette.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt az Atma bosszúja nem jelenítette meg az általa biztosított képességgyorsítást.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Hextech Rókatűz az elsütésekor helytelenül aktiválta a Hextech Baljós egyesség 5%-os életerőköltségét.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a „Tűzróka” hatás helytelenül aktiválta a Főmágus adottság készletbónuszát.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Ornn 12. szinten kapott ingyenes elixírje elindította a passzív képessége töltési idejét.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt az URF bajnoka erősítés néha nem adott Aranyspatulát.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Tryndamere-t meg lehetett ölni az R-je közben a Fejlesztett Ragyogás aktiválása után.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Pokoli csatorna a kelleténél gyakrabban aktiválta a Nagymama chiliolaját.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt az Elejétől a végéig a kelleténél több Sötét szüret-jelzőt biztosított, amikor Átalakítás-erősítésekkel kombinálták.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt az Égi közbeavatkozás erősítés üres gyengítési ikont jelenített meg.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt az Öngyilkos bomba készletbónusz üres gyengítési ikont jelenített meg.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a Csak keményen üres gyengítési ikont jelenített meg.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Nasus Q-ja nem jelenítette meg megfelelően az általa biztosított jelzők számát az ARAM és a Káosz játékmódban.
Hibajavítások és kényelmi változtatások
- Finomítottuk a rangsorolt csúcsjátékosokra vonatkozó páros korlátozás kódját, és kiküszöböltünk néhány szélsőséges esetet, amelyek nem a várt módon működtek. Ezek a szélsőséges esetek nagyon kevés játékost érintenek, mivel általában egy alacsonyabb csúcsrangú + magasabb MKP-pontszámú páros idézi elő őket, amelynek nem is lett volna szabad létrejönnie. A 26.6-os frissítés javítja ezt a problémát.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Mel Q-ja töltődni kezdett, miután a W képességével blokkolta Zac Q-ját.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Samira Q képessége hatástalan volt, ha közvetlenül a W, majd az R képessége után sütötte el.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Ivern E pajzsának sebzése beleszámított Samira passzív képességébe.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt a közeli ellenséges játékosok hallhatták Zacet a háború ködében.
- Kijavítottunk egy hibát, amely miatt Senna Bázisvédőjének hanghatása hirtelen elkezdődött, majd véget ért.
Hamarosan megjelenő kinézetek és chromák
A frissítéssel a következő hőskinézetek jelennek meg:
A frissítéssel a következő chromák jelennek meg:






